Sok munkát adott a vihar

A házak előtt lapátoló emberek látványa nem volt szokatlan a Hidegvölgy utcában. Még hétfőn is javában zajlott a munka, ugyanis a hétvégi vihar alaposan próbára tette a lakosokat és az utca csapadékvízelvezető rendszerét. Nagyon rövid idő alatt körülbelül 50 milliméter csapadék hullott, a lezúduló víz pedig több tíz köbméter földet mosott le a dombról. A hömpölygő ár valóságos sárlavinává alakult, elvonulása után volt ahol bokáig ért a hordalék. A Hidegvölgy utca egyik lakója lapátolás közben úgy nyilatkozott, hogy az áradás „kivitt mindent” a kertjéből, még a díszköveket is kimosta a helyükről. A hömpölygő folyam egy kerítést sem kímélt, szintén a Hidegvölgy utcában, az erős tartóoszlopok nem bírták az áradást, ezért kishíján kidőltek. A lejjebb eső szakaszon van egy víztározó, a vízmű munkatársai abban gyűjtötték össze az eső egy jelentős részét.
A DC Dunakom Zrt. még az első kárbejelentések előtt megkezdte a szükséges intézkedéseket. A társaság üzemeltetési igazgatója elmondta: a lehullott nagy mennyiségű csapadék által lehordott sár, föld és törmelék eltisztítását megkezdték. Wallacher Péter hozzátette: a kollégák folyamatosan dolgoznak, kérik a lakosság türelmét, mert egyszerre nem fognak tudni mindenhova odaérni. Ígérete szerint a folyamatos munkának meglesz a gyümölcse, és mindenhonnan el fogják takarítani a lehordott üledéket, sarat.
A kárelhárításban a város polgármestere is részt vett. Szabó Péter kiemelte, hogy köszönet illeti a lakosságot is: mindenki nagyon együttműködő volt, a saját portájukon és ingatlanjuk előtt is ellapátolták a sarat. Hozzátette, hogy a DC Dunakom Zrt. és a vízmű munkatársai közösen tisztítják az utakat, a közterületeket és az árkokat. A polgármester arról is tájékoztatott, hogy dolgoznak a megoldáson, az önkormányzat már elkészített egy tanulmánytervet, az ebben foglalt rendszer a csapadékvíz elvezetését szolgálja majd.

Fotó: TelePaks
Fotó: TelePaks

A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közlése szerint a paksi hivatásos tűzoltókat riasztották a legtöbbször a szombati vihar kapcsán. Két személyautó akadt el a lezúduló csapadékvízben a Zsíros közben szombaton késő este. A járműveket a város hivatásos tűzoltói kézi erővel szabadították ki. Vízszivattyúzás miatt három esetben vonultak a paksi tűzoltók, de volt számos olyan eset is, ami a tűzoltók kiérkezéséig megoldódott, vagyis a felgyülemlett esővíz elszivárgott. A 6-os út 103-as kilométerénél az útra ömlő csapadékvíz és sár miatt egy személyautó megcsúszott és az árokba hajtva felborult. Személyi sérülés nem történt, a paksi tűzoltók a jármű áramtalanítását végezték. A nagy mennyiségű sár miatt vált közlekedésre alkalmatlanná ugyanez az útszakasz, melynek megtisztításában a közútkezelő kérésére a paksi hivatásos tűzoltók is közreműködtek. A munkálatok ideje alatt a forgalmat elterelték. Bátaszéken egy nagyméretű leszakadt faág akadályozta a forgalmat a Deák Ferenc utcában, amit a bátaszéki önkormányzati tűzoltók motoros láncfűrész segítségével távolítottak el.