Magyarország csak akkor éri el a klímacélokat, ha megépíti Paks 2-t

Süli János miniszter. Paksi Hírnök archív
Süli János miniszter. Paksi Hírnök archív

A klímavédelmi célkitűzéseket Magyarország is támogatja, de ezeket csak úgy tudja kielégíteni, ha megépíti az atomerőmű két új blokkját – mondta Süli János tárca nélküli miniszter a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban.

Az MTI beszámolója szerint a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős miniszter egy energiabiztonságról szóló csütörtöki pódiumbeszélgetésen azt is kifejtette, hogy Magyarországon az egységnyi áram előállítása ma is 40 százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátással jár, mint a klímavédelem élharcosának számító Németországban, amely az EU legnagyobb szénfelhasználója.

Süli János arra is felhívta a figyelmet, hogy az atomerőművek leállítását szorgalmazó Németország kettős – a hagyományos és megújuló forrásokra azonos arányban támaszkodó – energiarendszert épített ki, a lakosság itt kilowattóránként közel száz forintot fizet, miközben a magyar fogyasztók 38 forintos egységárat fizetnek.

Európa erőműparkja öregedőben van, és nem biztos, hogy Magyarországnak 10-15 év múlva is lehetősége lesz importból fedezni energiaszükségletének 31 százalékát. Lépéseket kell tehát tenni az energiaellátás biztonsága érdekében – vázolta Süli János, aki szerint akkor lehet a lakosságnak és az iparnak olcsón villamos energiát biztosítani minden időszakban, ha hosszú távon támaszkodunk az atomenergiára, ugyanakkor az időjárásfüggő megújuló energiaforrások mellett továbbra is szükség lesz – a kiszabályozásukban fontos szerepet játszó – földgázalapú erőművekre is. A megújuló energiaforrások ugyanis időjárásfüggők, és amikor nem állnak rendelkezésre, egyéb módon kell kiszabályozni a rendszert.

Kóbor György, a Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója ugyanitt azt nehezményezte, hogy a szén-dioxid-mentességre vonatkozó célkitűzéseket a zöldek politikai célokra próbálják kisajátítani. Elmondta, Brüsszelben most már olyan nézetekkel szembesült, hogy „aki nem zöld, az klímanáci”, holott a nukleáris energia szén-dioxid-kibocsátási „lábnyoma” egy szinten van a zöld áramtermeléssel. Szerinte a 2030-ra, 2050-re kitűzött klímacélok elérése lehetetlen nukleáris energia nélkül.