Közel kilencvenmillió forintot fordít intézményei felújítására az önkormányzat

Bejárás a Hétszínvirág tagóvodában. Fotó: TelePaks

Tizenhárom intézményben zajlik nagyobb karbantartási vagy felújítási munka nyáron, húsz intézményt érintően tisztasági festésről is döntött a fenntartó. A munkálatokat a városüzemeltető cég, a DC Dunakom Zrt. szakemberei alvállalkozók bevonásával végzi el.

A tetőszigetelés javításával beázási problémákat szüntettek meg a Dunakömlődi Faluházban, a Hétszínvirág tagóvodában pedig új PVC-burkolatot kapott az emeleti szociális helyiség. Ezek a munkák befejeződtek már, jó néhány folyamatban van, és a tervek között is sorakozik két tucatnyi feladat, amelyek nagy részét a nyár végéig teljesíti az önkormányzat intézményeiben a DC Dunakom Zrt. A városüzemeltető cég összesen 13 önkormányzati intézményben végez nagyobb felújítási vagy karbantartási munkát idén, előbbire bruttó 32, utóbbira bruttó 40 millió forintot fordít a fenntartó. Az elvégzendő munkák listájáról helyszíni bejárás után az intézményvezetőkkel egyeztetve hoznak döntést.

– Összegyűjtöttük az igényeket, és felállítottunk egy prioritási sorrendet, hiszen meghatározott költségkeret terhére adhatunk megbízást, és az igények mindig nagyobbak, mint a rendelkezésre álló forrás – mondta Kállai Tamás. Az önkormányzat műszaki osztályának beruházási ügyintézője arról tájékoztatott, hogy a Paksi Benedek Elek Óvoda Hétszínvirág tagóvodájában az udvari nagykapu és a bejárati kapu, valamint a gazdabolt felőli kerítés javítása és festése szerepel egyebek mellett a tervekben, a Kishegyi úti tagóvodában három ivókutat telepítenek az udvarra, ahol három homokozó fölé árnyékoló kerül, a Mesevár tagóvodában két fa játéktárolót tesznek használhatóbbá. A Paksi Napsugár Óvoda Dunakömlődi tagóvodájában fa árnyékolótetőt gyártatnak, és javítják a térbetont, a Munkácsy utcai tagóvodában fűtésszabályzók kerülnek a radiátorokra, a Vörösmarty utcai tagóvodában többek között kicserélnek négy nyílászárót a tornateremben, az Eötvös utcai tagintézményben pedig ereszcsatorna-csere is szerepel a listán. A Cseresznyéskert Erdei Iskolában a madárles és a szabadtéri fedett foglalkoztató festése, a dunakömlődi könyvtárban külső világítás kiépítése, a TelePaks Médiacentrum székházában a mosdó felújítása van a feladatok között, a Paksi Bóbita Bölcsődében pedig a beázások megszüntetése érdekében az összefolyók cseréje szerepel a lajstromban.

Tisztasági festés húsz önkormányzati intézményben zajlik, jó néhányban már befejeződtek a munkák. A tisztasági festésre idén bruttó 17 millió forintot fordít az önkormányzat.