Nem jelent biztonsági kockázatot a Duna vízhőmérséklete az atomerőműben

A paksi atomerőmű. Fotó: Paksi Hírnök archív
A paksi atomerőmű. Fotó: Paksi Hírnök archív

Nem jelent biztonsági kockázatot a Duna vízhőmérséklete az atomerőműben – közölte az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. az MTI érdeklődése nyomán.

A napokban több portál is foglalkozott azzal, hogy túl magas az atomerőmű hűtővizét biztosító Duna vízhőmérséklete, ami a létesítmény működését és az élővilágot is veszélyezteti hasonlóan, mint 2018-ban. Az atomerőmű közleményéből viszont kiderült, a folyó élővilága sincs veszélyben, sőt a termelést sem kell csökkenteni, ráadásul a folyó vízállása, vele együtt vízhozama jóval magasabb a tavalyinál.

Az erőmű tájékoztatása szerint, már a jogszabályokban és a nemzetközi sztenderdekben meghatározott hőmérsékleti küszöb (25 Celsius-fok) alatt, 23 Celsius-fokos vízhőmérsékletnél megkezdték a folyamatos méréseket a Duna érintett részén. A monitorozás a Duna 500 méteres szakaszát érinti. A hőmérséklet mérése a hatóság által jóváhagyott, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem által kidolgozott módszertan alapján zajlik, transzparens, bárki által megtekinthető módon, az adatok teljes nyilvánossága mellett – írta az atomerőmű. A nemzetközi sztenderdeken alapuló biztonsági előírások meghatározzák, hogy amennyiben ezen a szakaszon belül a víz hőmérséklete eléri a 30 Celsius-fokot, milyen mértékben kell visszaterhelni az atomerőmű villamosenergia-termelését. Hozzátették: időszakosan természetes módon is kialakulhat 30 Celsius-fok feletti vízhőmérséklet pangó vizekben, alacsonyabb áramlású folyórészeken.

Az atomerőmű hűtése másodpercenként 100 köbméter víz kivételét igényli a folyóból, ez a valaha mért legalacsonyabb vízállásnál, ami másodpercenként 900 köbméter vízhozammal jár, csupán alig tíz százalék feletti mértéket jelentett, a mostani, közepes vízállásnál, amikor a vízhozam 2200 köbméter másodpercenként, pedig kevesebb, mint öt százalékot. – A Paksi Atomerőmű hűtésének mindezek alapján semmilyen negatív hatása nincs és nem is lehet a környezetre, illetve ezen belül az élővilágra – húzták alá.

Az atomerőmű villamosenergia-termelésének, vagyis az úgynevezett gőz körfolyamatnak a hatásfoka függ attól, hogy a folyamat végén milyen hőmérsékletű víz áll rendelkezésre a kondenzáció során. Ezért fordul elő, hogy télen valamivel 2000 megawatt feletti teljesítménnyel képes termelni a létesítmény, míg nyáron hasonló, elhanyagolható mértékű csökkenésre is van példa, hiszen a hűtésre használt víz hőfoka változik. A két eset ugyanakkor gyakorlatilag kiegyenlíti egymást, így ennek, az éves villamosenergia-termelésre gyakorolt hatása elhanyagolható, ráadásul a teljes erőművi hatásfokot nézve a Pakson is alkalmazott frissvizes hűtés 1,5-2 százalékkal jobb megoldást jelent a hűtőtornyos hűtésnél, részletezték.

Mint felidézték: a Paksi Atomerőmű működését szigorú szabályok, előírások határozzák meg, amelyeknek a létesítmény minden esetben megfelel. Az atomerőmű működésének legfontosabb alappillére, hogy környezetére a lehető legkisebb negatív hatást gyakorolja, összes kibocsátása ennek megfelelően az egyébként is nagyon szigorú hatósági előírások töredékét, 3 ezred részét teszi ki, a biztonságot pedig többszörösen biztosított rendszerek szavatolják.

Az atomerőmű honlapján részletes összefoglaló olvasható a Duna vízhőmérséklet-mérési tevékenységéről.