Már lehet pályázni a Bursa Hungarica ösztöndíjra

Paks Város Önkormányzata idén is csatlakozott a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázathoz. A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer célja, hogy az esélyteremtés érdekében támogassa a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvételét. Ez egy többszintű támogatási rendszer, amelynek pénzügyi fedezeteként három forrás szolgál: a települési önkormányzatok és a megyei önkormányzatok által nyújtott támogatás, valamint a felsőoktatási intézményi támogatás. Az „A” típusú pályázat a már felsőoktatásban tanulóknak szól, a „B” típusú pedig azoknak, akik most kezdik meg tanulmányaikat a felsőoktatásban. A pályázat beadásához az igénylőknek a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben (EPER–Bursa rendszer) regisztrálniuk kell magukat. Azoknak a pályázóknak, akik ezt korábban már megtették, nem kell ismét, ők a meglévő felhasználónevükkel és jelszavukkal léphetnek be a rendszerbe, viszont a pályázati űrlapot minden évben újra ki kell tölteni, amit aztán kinyomtatva és aláírva a települési önkormányzatnál kell benyújtani. A beadás határideje 2019. november 5. A részletes pályázati kiírások további fontos információkkal elérhetőek a www.paks.hu honlapon, valamint a paksi polgármesteri hivatalban Vasadi Andrásné csoportvezetőnél (tel.: 75/500-503, e-mail: vasadine@paks.hu ).

A kép illusztráció. Fotó: pixabay.com
A kép illusztráció. Fotó: pixabay.com