Bronzérmet szerzett Windischmann az ob-n

Baján rendezték az idei U-23-as nyílt országos bajnokságot, melyen két paksi induló közül Windischmann Bence bronzérmet szerzett. Bence a 73 kg-os súlycsoportban lépett tatamira, ahol az első fordulóban Szecsei Viktort, a SZJSE versenyzőjét győzte le, ezután a KSI-s Gebauer Ervin következett, az elődöntőben a későbbi győztes CVSE-s Ócsai Sándor ellen előnyre tett szert, de ellenfele meg tudta fordítani a mérkőzést. Az ASE versenyzőjének sikerült jól összeszednie magát a bronzmérkőzésre, ahol a kaposvári Kozma Ákos ellen harcolt, és győzött. Az egyesület másik versenyzője, Veres Marcell először indult új súlycsoportjában a 90 kg-ban, ráadásul a versenyt megelőzően betegség is hátráltatta a felkészülését. Mindezek tetejében a sorsolása is kemény volt, hiszen első mérkőzésén a későbbi bajnok ceglédi Iklódi Máté, a vigaszágon pedig a vasas dzsúdósa, Bertók Krisztofer ellen vívta, írják a judo.ase.hu oldalon.

Fotó: judo.ase.hu
Fotó: judo.ase.hu