Felújítás zajlott a Barátság úti rendelőintézetben

Felújították a Barátság úti rendelőintézetben az emeleti várótermet, a vízesblokkokat, valamint a fogorvosi rendelőt is. A folyosón végzett munkálatok során új padozat készült, a falakat festették, majdnem teljes magasságban mosható festékkel, sötétítőfüggönyök kerültek az ablakokra, illetve két klímaberendezés is felszereltek, megújult a világítás, álmennyezetet építettek és kicserélték a bútorzatot. A rekonstrukciót a kisebb betegforgalmú nyári időszakra időzítették, a zajjal, porral járó munkafázisokat jellemzően a késő délutáni órákban, esetenként éjszaka, hétvégén végezték el.

Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök
Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök

Dr. Bodnár Imre, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatója úgy tájékoztatott, hogy a körülbelül bruttó 27 millió forint értékű felújítás előkészítését fél évvel ezelőtt kezdték meg, és része egy az egészségügyi intézményeket érintő felújítássorozatnak. – 2014-től működik a Paksi Gyógyászati Központ önálló gazdálkodású intézményként, azóta van lehetőségünk ilyen felújításokat végezni a telephelyeinken. A Deák Ferenc utcai rendelőintézetben kezdtünk, ott végeztünk a szükséges belső rekonstrukciókkal, még a külső homlokzat van vissza. A Barátság úti rendelőintézetben idén kezdtük a felújításokat, korábban néhány rendelőt már rendbe tettünk, az ütemterv szerint most volt soron az emeleti váróterem és a fogorvosi rendelő. A programnak nincs vége, az emeleten a sportorvosi rendelőt kell még felújítani, illetve a földszinti várótermeket, ez azonban már a jövő évi költségvetés függvénye – tájékoztatott a főigazgató, kiemelve, bízik abban, hogy az új képviselő-testület is legalább olyan mértékben támogatja majd az elképzeléseiket, mint a mostani.

Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök
Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök

Szabó Péter polgármester azt mondta, hogy ezzel a rekonstrukcióval a Barátság úti rendelőintézet emeleti szintje XXI. századi külsőt öltött. Ezzel a lakosság immár méltó körülmények között veheti igénybe az ellátást.