Az atomerőművek adják a karbonmentes áram egyharmadát

Az atomerőművek a világ áramszükségletének 10 százalékát biztosítják, ez a karbonmentesen termelt áram egyharmadát jelenti egyben – idézi a Nucnet témában megjelent írását a paks2.hu. Mint írják, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) megbízott igazgatója, Cornel Feruță a NAÜ klímaváltozásról és a nukleáris energia szerepéről rendezett konferenciáján beszélt erről.
A klímaváltozásért felelős gázok kibocsátásának csökkentése küzdelmes lenne a nukleáris energia szerepének jelentős növelése nélkül – szögezte le a megbízott igazgató. Emlékeztetett rá, hogy jelenleg a világ áramigényének mintegy 70 százalékát fosszilis alapú termelésből fedezik. A 2050-re kitűzött klímacélok teljesítéséhez ugyanakkor az áramtermelés 80 százalékát karbonmentessé kell tenni, ez pedig igen komoly kihívásnak ígérkezik – fogalmazott Cornel Feruță.
A világ harminc országának 449 atomreaktora annyi kibocsátást tesz elkerülhetővé, mintha 400 millió autóval kevesebb lenne az utakon minden évben – hangzott el a konferenciát. A NAÜ először rendezett szimpóziumot a témában, az egyhetes tanácskozáson 79 ország és 18 nemzetközi szervezet 550 képviselője jelent meg.

A paksi atomerőmű. Fotó: Babai István
A paksi atomerőmű. Fotó: Babai István

A Paks II. Zrt. honlapján olvasható az a hír is, hogy a magyarországi áramtermelés tíz év alatt mintegy negyedével csökkent, miközben folyamatosan növekszik hazánk villamosenergia-felhasználása. A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító friss, szeptember végén publikált kimutatása szerint az import villamos energia részaránya csúcsot döntött 2018-ban, amikor elérte az évi 31,6 százalékot.
Az összeállításból kitűnik, hogy a 2018-as évre vonatkoztatva a paksi atomerőmű átlagos kihasználtsága 90, a szélerőműveké 20 százalék körül alakult, míg a naperőművek átlagosan 15 százalék körül teljesítettek.
A dokumentumból az is kiderül, hogy a paksi atomerőmű 2018-ban a Magyarországon termelt villamos energia 50,64 százalékát adta. A jelenleg működő négy, egyenként 500 MW-os paksi egység 2032 és 2037 között fokozatosan leáll, pótlásukra lesz hivatott a két, korszerű 3+ generációs 1200 MW teljesítményű új blokk.
A termelői engedéllyel rendelkező erőművi kapacitások alakulását elemezve látható, hogy – a meglévő erőműpark „kiöregedésének” következtében – jelentős visszaesés várható az elkövetkező években, miközben a bruttó csúcsterhelés további növekedését prognosztizálják. A MAVIR összeállítása is alátámasztja a két új paksi blokk építésének szükségességét – olvasható a Paks II. Zrt. weboldalán.