Kiharcolták a győzelmet

Az NBI/A-s férfi kosárlabda bajnokság ötödik fordulójában Debrecenbe látogatott az Atomerőmű SE csapata. Braniszlav Dzunics vezetőedző most sem számíthatott a gerincműtéten átesett Eilingsfeld Jánosra, a derékproblémákkal küzdő Horváth Kristófra, valamint Orlando Colemanra. Kovács Ákos már beöltözött, de végül nem lépett pályára.

Evans triplájával indult a mérkőzés, de a folytatás a hazaiaknak sikerült jobban, míg a paksi helyzetek kimaradtak, ők Tóth Ádám és Boriszov révén 7-0-val válaszoltak. Jackson közelijével 9-9-nél érte utol ellenfelét az ASE, majd Faust hat pontjával, és egy újabb J.J. duplával már 11-17-re elléptek, időt kértek a hazaiak. Tóth Ádám dolgozott jól az ASE palánk alatt, zárkózott a Debrecen, Evans két sikeres büntetőjével azonban maradt két pont előny a negyed végére.

A második felvonás Faust kosarakkal indult, majd Evans tört be és szerzett két pontot, 21-26-ra módosult az állás. Nem sikerült sokáig tartani az előnyt, két perc elteltével Borisz triplája után már egál volt az eredmény, időt kért Braniszlav Dzunics. Ellépett a hazai társaság négy ponttal, ezekben a percekben Evans találataival tartotta a lépést a paksi csapat. Ezután felváltva vezettek a csapatok, Boriszov húzta a hazai szekeret, míg az ASE pontfelelősei Faust és Evans voltak. Valerio Bodon Vincent sapkázta le Boriszovot, Faust szerzett egy közelit, hárompontos paksi előnynél ért véget az első félidő.

Faust triplájával indult a második félidő, de elmaradt a jó folytatás. Páran túlpörögtek, rossz döntéseket, bosszantó hibákat követtek el, a Debrecen pedig büntetett. A paksi időkérés sem segített, 13-0-ás rohammal, az ötödik perc közepén Tóth Ádám közelije után 52-43-ra lépett el a hazai csapat. Szerencsére nem tört meg a csapat, és Faust vezérletével elkezdett felzárkózni. Lóránt közelijével, majd Justin Jackson kettesével és büntetőjével sikerült két pontra visszajönni a harmincadik perc végére.

Az utolsó negyed eleje a hazaiaké volt, de jött Jackson, előbb egy közelit, majd egy távolit süllyesztett el a DEAC gyűrűjében, és máris vezettek a piros-kékek, Faust triplája után pedig már időt is kértek. Visszavették a vezetést Tóthék, de tapadt az ASE, és két perccel a vége előtt Evans duplája után már 69-71-re vezetett a paksi társaság. Bő egy perccel a vége előtt Jackson kipontozódott, Boriszov büntetőivel pedig három pontra nőtt a debreceni előny, negyvennégy másodperccel a vége előtt időt kért Braniszlav Dzunics. Mivel mind a két oldalon megvolt az öt csapatszemélyi, büntető dobó párbaj alakult ki. A vendéglátóknál Harrison mind a kettőt, paksi részről Evans egyet hagyott ki. Ezután újabb hazai egypontosok maradtak ki, és Evans két közelijével sikerült átvenni a vezetést. Időt kért hat másodperccel a vége előtt a DEAC, de a közeli dobásuk kimaradt, nyert az ASE.

DEAC – Atomerőmű SE 75-76 (17-19, 20-21, 20-15, 18-21).
Az ASE pontszerzői: Faust 30/15, Evans 27/3, Jackson 15/3, Lóránt 4, Harris-, Kiss R.-, Valerio B.-, Szalai-.

Braniszlav Dzunics: A szív és az akarat diadala volt ez a győzelem. Lehet most arról beszélni, hogy jól vagy rosszul játszottunk, de jelen helyzetünkben ez másodlagos. Minden elismerésem a játékosoké.

A kép illusztráció. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
A kép illusztráció. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök