Taggyűlést tartott a Mezőföldvíz Kft.

A Mezőföldvíz Kft. idén másodszor tartott taggyűlést. Napirenden volt a felügyelőbizottság megválasztása, mivel a jelenlegi mandátuma 2019. december 31-én lejár. Közel három év elnökség után Leber Ferenc a további megbízatásról lemondott, helyére Paks Város Önkormányzata – mint a társaság többségi tulajdonosa – Ulbert Sándort, a gazdasági bizottság elnökét jelölte. A közgyűlés Filóné Ferencz Ibolyát (Bonyhád) és Horváth Zsoltot (Dunaföldvár) újraválasztotta, Ulbert Sándort pedig egyhangúlag megválasztotta öt évre, áll a cég sajtóközleményében.

Ezt követően Csapó Sándor ügyvezető igazgató beszámolt a társaság 2019. I–III. negyedéves helyzetéről. Az értékesítési adatok, a bevételek és a költségek mellett hosszabban elemezte a foglalkoztatási és bérhelyzetet: szinte kezelhetetlennek jellemezte a magas fluktuációt, a jó szakemberek pótlását. Az összehasonlító adatokból kiderült, hogy a Mezőföldvíz Kft. munkatársai az elmúlt 3-4 évben, mintegy 15-20%-os bérhátrányba kerültek az ipari átlaghoz képest. Az átlagos paksi keresetek esetében ez a lemaradás ennek akár a duplája is lehet. A jó működés érdekében az elégséges finanszírozást és a megfelelő munkaerő hiányát rövid távon kell kezelni, ehhez a tulajdonosok hozzájárulása elengedhetetlen.

A beszámoló és a 2020. évre várható adatok ismertetését követően a tulajdonosok közel 90%-os arányban döntöttek a társaság megerősítését célzó további 150 millió forint tőkeemelésről, valamint a 2013-ban befagyasztott, illetve csökkentett díjak veszteségarányos kompenzációjáról. Ezt a kompenzációt a többség működés-támogatási megállapodás keretében tervezi biztosítani a Mezőföldvíz Kft.-nek. Ezek a döntések egy jelentősebb – év elejétől átlagosan mintegy 10%, majd az év közepétől újabb 10% körüli – bérfelzárkóztatásra is lehetőség adnak, ami elengedhetetlen a jó szakemberek megtartásához. A társaság ezekkel a döntésekkel felkészült a Paks II. beruházással összefüggő térségi víziközmű fejlesztésekre is.

A társaság taggyűlése határozatban fejezte ki a társaság jövőjének biztosítása iránti elkötelezettségét. A fő tulajdonosok köszönetüket fejezték ki az ügyvezetésnek és minden munkavállalónak, hogy a nehéz körülmények között is fenn tudták tartani az ellátás biztonságát, színvonalát.

Fotó: a Mezőföldvíz Kft. felvétele
Fotó: a Mezőföldvíz Kft. felvétele