A Paks II. projektről is szó volt a Tolna Megyei Közgyűlés ülésén

Az év végén szokásos összefoglalók voltak elsősorban terítéken a Tolna Megyei Közgyűlés ülésén. A vármegyeházán Süli János miniszter is ott volt, és a Paks II. projekt aktualitásairól adott tájékoztatást. Fehérvári Tamás elnök bejelentette, hogy tekintettel a beruházás rendkívüliségére a miniszteri tájékoztatók rendszeresek lesznek a jövőben.

Fotó: Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Elnöki Kabinet
Fotó: Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Elnöki Kabinet

Az ülés Süli János felszólalásával kezdődött, a miniszter átfogóan bemutatta az új közgyűlési tagoknak a Paks II. projekt létjogosultságát, szükségességét. Beszélt többek között arról, hogy az új blokkok a szentpétervári referenciának megfelelően épülnek meg, az engedélyeztetések java része már megvan. Kitért arra is, hogy a beruházás részeként épülő egyéb létesítményeket magyar partnerekkel tervezik megvalósítani.

A megyei önkormányzat idei költségvetésének szokásos, negyedéves felülvizsgálata is megtörtént. Ebből kiderült, hogy mintegy 28 millió forinttal növekedett az 1,311 milliárdos büdzsé, ami új forrásoknak köszönhető.

Dr. Balázs Gábor megyei katasztrófavédelmi igazgató is beszámolt a szervezet idei, októberig tartó munkájáról. Szóbeli kiegészítésében kiemelte, hogy évről évre több a téves tűzjelzés, mégpedig a rendkívül érzékeny műszerek miatt. Eddig összesen három tűzesettel összefüggő haláleset történt a megyében – tájékoztatott. Úgy összegzett: elmondható, hogy Tolna megye tűzbiztonsága jó, és a katasztrófavédelem munkatársai elkötelezetten és felkészülten végzik a munkájukat. Ezt segítendő – a legutóbbi infrastrukturális fejlesztések eredményeként – új, korszerű hátteret biztosítanak számukra.

A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata beszámolt az ülésen a Német Színház működéséről. Az elnöki tájékoztatás szerint rendben működtetik a színházat, és magas színvonalon végzik munkájukat a közösség megelégedésére.

Dr. Say István, a Tolna Megyei Értéktár Bizottság elnöke bejelentette az ülésen, hogy a megyei értéklajstromon összesen 425 érték szerepel. Az összesítés alapján a szekszárdi, illetve paksi térségben gyűjtötték össze a legtöbb kincset. Tolna megye országos szinten is élen jár az értéktár mozgalomban, aminek további támogatását a megyei önkormányzat elkötelezetten vállalja – jelentette ki Orbán Attila alelnök. Az Értéktár Bizottság új tagjának Ódor János megyei múzeumigazgatót választotta meg a testület.

A közgyűlés többek között elfogadta a Klímairoda működéséről szóló tájékoztatót, jövő évi munkatervét, illetve külügyi tervét. Utóbbit illetően Tolna megye testvérkapcsolatai kerültek fókuszba, melyek közül a Hargita–Tolna együttműködés bizonyul rendkívül aktívnak.

Alapítványi támogatásokról is döntöttek: a Bonyhádi Matematikai Tehetségfejlesztő Közhasznú Alapítvány és a Szekszárdi I. Béla Alapítvány kapnak 100-100 ezer forintot, írják a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal összefoglaló sajtóközleményében.