Jantnerné Oláh Ilona kapta idén a Lussonium-díjat

– Hiszem, hogy a bátorság és felelősségvállalás emberei vagyunk, hiszen egyszer mindannyian hoztunk egy bátor döntést, mellyel a biztos munkahelyet elhagyva kiléptünk a piac bizonytalan világába, és tesszük ezt azóta is mindennap úgy, hogy közben nemcsak magunkért, családjainkért, hanem munkatársainkért és családjaikért is naponta felelősséget vállalunk – mondta köszöntőjében Siklósi Zoltán, a Paksi Iparos és Vállalkozói Kör elnöke a szervezet hagyományos évzáró gáláján a Csengey Dénes Kulturális Központban. Az esten Leber Ferenc, Paks alpolgármestere is köszöntőt mondott.

Köszöntötték Kópis Endrét, a Kópis és Társa Szerelő és Karbantartó Kft. tulajdonosát, valamint Siklósi Zoltánt, a Zo-Bau Kft. tulajdonosát, akik néhány nappal korábban Év vállalkozója díjat vehettek át a Vállalkozók napja rendezvényen a Művészetek Palotájában, és Kováts Balázs gépészmérnök, atomerőmű szakmérnököt, aki a közelmúltban Tolna Megyei Prima-díjat kapott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Tolna Megyei Szervezetének 15. gálaestjén.

Fotó: TelePaks
Fotó: TelePaks

A paksi iparoskör estjén tizenötödik alkalommal adták át az általuk alapított Lussonium-díjat, a kitüntetést Jantnerné Oláh Ilona, a Paksi Benedek Elek Óvoda Hétszínvirág tagóvodájának vezetője, az ÖKO Munkacsoport Alapítvány kuratóriumának elnöke vehette át. Ahogy a méltatásban elhangzott, a környezeti nevelés akkor került a Hétszínvirág tagóvodában dolgozó szakemberek figyelmének középpontjába, amikor a kilencvenes évek elején, nevelési programjuk megalkotása kapcsán megismerték Freinet pedagógiáját. A pedagógiai program kidolgozásának Jantnerné Oláh Ilona is részese volt, aki szakmai pályafutását Dunakömlődön kezdte, 1989-ben folytatta szakmai pályafutását a (mai nevén) Paksi Benedek Elek Óvoda Hétszínvirág tagóvodájában, amelynek 2008. óta vezetője. Ahogy teltek az évek, egyre inkább szívügye lett a környezeti nevelés. Folyamatosan tanul, számos képzésen vett már részt, többek között a Nyugat-magyarországi Egyetem erdőmérnöki karán erdőpedagógiai szakvezető végzettséget szerzett, a holland-magyar intézményvezető- és középvezető-képzés pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szakon 2015-ben diplomázott. A Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő Mozgalom nagytanácsának tagja. 2010-től, az Eötvös József Pedagógiai Szolgáltató megbízásából, környezeti nevelési szaktanácsadóként tevékenykedik elsősorban Tolna megyében. Idén tavasszal felkérést kapott a Magyar Környezeti Nevelési Egyesülettől, hogy írja meg a sokadszorra átdolgozott magyar környezeti nevelési stratégia óvodások környezeti nevelése fejezetét. S ki ne ismerné az ÖKO Munkacsoport Alapítvány tevékenységét, amely szervezet kuratóriumának elnöke. Előadást tartott 2013-ban a szlovákiai Selye János Egyetem konferenciáján Erdőpedagógia az óvodapedagógia gyakorlatában címmel. 2016-ban az Óbudai Egyetem környezetmérnöki karán a Hazai és külföldi modellek a projektoktatásban címmel megrendezett nemzetközi tudományos konferencián szintén előadott, mégpedig az erdőpedagógia és az óvodapedagógia kapcsolatáról, és idén tavasszal is, szintén erdőpedagógia témában. Idén januárban könyve jelent meg Erdőpedagógia, egy óvoda udvarán kialakított környezeti nevelési tanösvényen címmel. 1994 és 1998 között tagja volt az önkormányzat oktatási bizottságának, majd 2006 és 2010 között a környezetvédelmi bizottságnak. Paks Város Önkormányzata 2016-ban Környezetünkért díjjal tüntette ki. Jantnerné Oláh Ilona mindig hangsúlyozza, hogy a környezetvédelem, a környezeti nevelés területén végzett munkája nem lenne ilyen eredményes a kollégái, családja és a rendezvényeiken résztvevők nélkül. Mottója: „Minden nap meghozza a maga örömét és meglepetését, csak észre kell venni.”