Az Irány az egyetem 2020 programról

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkársága, a Klebelsberg Központ és a Magyar Rektori Konferencia közös programot indít, Irány az Egyetem 2020 elnevezéssel. A programmal az emelt szintű érettségire segítenek felkészülni azoknak, a tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal nem rendelkező, az érettségi bizonyítványt 2019. december 31. előtt megszerzett magyar állampolgároknak, akik valamely tárgyból emelt szintű érettségi vizsgát szeretnének tenni a 2020. május-júniusi érettségi időszakban. Minden megyében indulnak ilyen felkészítő tanfolyamok, a települések és intézmények listája a kapcsolattartók elérhetőségeivel együtt a Klebelsberg Központ honlapján megtalálható. Egy fő maximum két tantárgyi felkészítésre jelentkezhet.

Az alábbi tantárgyakból indul januárban felkészítés: magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, angol, német, fizika, biológia, kémia, földrajz.

A felkészítők 2020. január harmadik hetében kezdődnek és 2020. április 30-ig tartanak. A részvétel ingyenes. Előzetesen jelentkezni írásban, a név, a választott tantárgy/tantárgyak és intézmény/település megadásával lehet 2020. január 9-ig, Tolna megyében az alábbi elérhetőségeken:

Szekszárdi Tankerületi Központ 7100 Szekszárd, Arany János utca 23-25. A programmal kapcsolatban Jóföldi Gabriella ad tájékoztatást. Email: gabriella.jofoldi@kk.gov.hu. Tel.: 74/795-336. A felkészítése helyszíne: Szekszárdi Garay János Gimnázium (7100 Szekszárd, Szent István tér 7-9.)

Tamási Tankerületi Központ 7090 Tamási, Szabadság utca 29. email: tamasi@kk.gov.hu. A programmal kapcsolatban Varga Gáborné szakmai igazgatóhelyettes ad tájékoztatást a 74/795-235 telefonszámon. A felkészítés helyszíne: Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (7090 Tamási, Szabadság utca 38-40.)

A programmal kapcsolatos további információk ide kattintva érhetők el.

A kép illusztráció. Fotó: www.pixabay.com
A kép illusztráció. Fotó: www.pixabay.com