Kemény, harcos meccsen győzött az ASE

A hírös városban játszotta első bajnoki mérkőzését az új évben az Atomerőmű SE férfi kosárlabdacsapata. 2019 utolsó meccsén a kecskemétiek az Olaj ellen szenvedtek nagyarányú, 25 pontos vereséget a Tisza partján, míg Kovács Ákosék hazai pályán egy felejthető összecsapáson hozták a „kötelezőt” a Szeged ellen. A találkozó előtt a KTE 7/6-os mutatóval a hetedik, az Atom pedig kilenc győzelemmel és négy vereséggel a negyedik helyen állt a táblázaton. Az ASE vezetőedzője, Braniszlav Dzunics a mérkőzés előtt elmondta: A papírforma csak egy dolog, nekünk a pályán is bizonyítanunk kell. Szeretnénk megfelelő energiával játszani, bizonyos szituációkat jól kell leolvasnunk, meg kell teremtenünk az előnyt védekezésben és támadásban is.

Hazai triplával indult az első negyed, de hamar jött a válasz. Lóránt közelről, Enas és Coleman távolról, majd Faust közelről volt eredményes. Ötpontos paksi előny, és két kihagyott Coleman büntető után, a hatodik percben 13-12-re átvette a vezetést a KTE. Kovács Ákos törte meg a gólcsendet, majd Evans újabb hármasa landolt a hazai gyűrűben, Jackson palánk alóli találata után 17-21-et mutatott az eredményjelző. Az utolsó percben az ASE két pontjára nyolc érkezett válaszul, kecskeméti előnnyel ért véget az első tíz perc.

A második felvonás elején még növelte előnyét a hazai csapat, de Lóránt közeli találatai és Faust 3+1-e után már 30-31 állt az eredményjelző táblán. Fokozatosan húzott el az ASE, a 15. percben Lóránt ziccere után hat pontra nőtt a piros-kék előny. Továbbra is Lóránt és Faust szállította a paksi pontokat, a 18. perc elején 35-46-nál kért időt a Kecskemét. Nickkel nem tudtak mit kezdeni a lila-fehér védők, zsákolása után 16 pontra nőtt az Atom előnye. A hátralévő időben büntetőkből, és egy triplával hatot faragott a hátrányból a hírös város csapata.

Pillanatok alatt feljött öt pontra a KTE, ráadásul a harmadik percben egy palánk alatti könyökösért kiállították Putneyt. Belelkesedtek Witmanék, és egy pontra csökkentették a hátrányukat. Rögtön érkezett a válasz, Evans, Coleman és Faust is berámolt egy-egy triplát, Jackson közelije után 60-70-re változott az állás. Ezután felváltva estek a kosarak, tíz pont feletti paksi előnynél ért véget a harmadik tíz perc.

Az első három negyeddel ellentétben az ASE szerezte az első pontokat, Lóránt volt eredményes büntetőből. Kovács Ákos ziccere után a hazaiak kértek időt a 34. percben 70-83-nál. Küzdött, hajtott a vendéglátó, mindig visszakapaszkodott, nem engedte ellépni Evansékat, és egy 13-2-es szériával feljöttek egy pontra másfél perccel a vége előtt. Kovács Ákos értékesített három büntetőt, majd Evans kettőt, hétpontos előnyre tett szert a paksi csapat, de a hazaiak tizenöt másodperc alatt visszajöttek 99-102-re. Kovács Ákos értékesített egy, technikaiért megítélt büntetőt, majd Jackson talált be a gyűrű alól. Harcos, kemény meccset nyert meg az ASE.

KTE-Duna Aszfalt – Atomerőmű SE 99-105 (25-23, 19-31, 22-23, 33-28).
Az ASE pontszerzői: Lóránt 26, Faust 21/12, Evans 20/12, Coleman 19/12, Kovács Á. 13/3, Jackson 6.

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök