OAH: Biztonságosan zajlott az atomenergia felhasználása

– Az atomenergiát alkalmazó magyarországi létesítmények biztonságosan üzemeltek 2019-ben – mondta Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója a hivatal évindító sajtótájékoztatóján. Az is elhangzott, hogy a két új paksi blokk létesítésiengedély-kérelmének benyújtása idén nyáron várható.

A hivatal felkészült az új atomerőművi blokkok létesítésiengedély-kérelmének értékelésére – húzta alá Hullán Szabolcs. Az OAH főigazgató-helyettese beszámolt róla, hogy tavaly a hatóság az atomerőmű egy újabb felvonulási épületére adott építési engedélyt. Mint jelezte, a nukleáris létesítmények biztonsági övezetén belül általános építésügyi feladatokat is ellát a hivatal. Hullán Szabolcs úgy tájékoztatott, hogy korábban már kiadtak építési engedélyt két irodaépületre.

A főigazgató-helyettes ismertette, hogy a Paks II. Zrt. folytatta a beszállítók megfelelőségének vizsgálatát, amelyek többségét az OAH a helyszínen is ellenőrizte tavaly. Figyelemmel követte a hivatal a paksi telephelyen zajló vizsgálatokat, illetve a felvonulási épületek kivitelezését. Az ellenőrzések során azonnali beavatkozást igénylő eltérést nem tapasztaltak.

Szó esett a sajtótájékoztatón arról a módosításról, ami a talaj-előkészítő, illetve a hosszú gyártási idejű berendezések gyártására vonatkozó engedélyezést illeti. A tervezett módosításokat az Országos Atomenergia Hivatallal előzetesen egyeztették, azoknak nincs negatív hatása a meglévő és jövőbeni létesítmény nukleáris biztonságára. Jelenleg a tervezett jogszabályi módosításokat az Európai Unió vizsgálja – hangzott el. Fichtinger Gyula főigazgató jelezte azt is, hogy intenzív kétoldalú kapcsolatban áll az atomenergia hivatal azoknak az országoknak a hatóságaival is, ahol szintén harmadik plusz generációs, orosz tervezésű, nyomottvizes reaktorok építése van folyamatban.

A paksi beruházás kapcsán úgy tájékoztatott, az OAH kéri, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) koordinálásában egy nemzetközi szakértői csoport vizsgálja majd meg a létesítésiengedély-kérelem alapját képező előzetes biztonsági jelentést, és értékelje, hogy a Paksra tervezett blokkok megfelelnek-e a NAÜ biztonsági szabványainak.

A főigazgató a tavalyi évet értékelve kiemelte, hogy az atomenergia felhasználása az elmúlt év során biztonságosan zajlott. Az OAH az év során folyamatosan felügyelte a nukleáris és a radioaktívhulladék-tároló létesítményeket, valamint az atomenergia egyéb alkalmazását. A hivatal több mint 1550 ellenőrzést végzett, és mintegy 1900 határozatot hozott tavaly. A nukleáris létesítményekben és a radioaktívhulladék-tárolókban 18 nukleáris biztonsági és 1 fizikai védelemhez, valamint 8 sugárvédelemhez kapcsolódó jelentésköteles eseményt vizsgált ki az atomenergia hivatal – közölte a főigazgató, hozzátéve, hogy kisebb jelentőségű, egészségügyi és környezeti károsodást nem okozó esetek fordultak elő.

Szeptemberben Magyarország a NAÜ Kormányzótanácsának tagja lett. Ez lehetőséget biztosít arra, hogy az ország a legmagasabb szinten közvetlenül részt vegyen a nemzetközi ügynökség munkájában és döntéshozatali mechanizmusában.

Hullán Szabolcs főigazgató-helyettes beszélt arról, hogy a japán fukusimai atomerőműben 2011-ben történt baleset után a paksi atomerőműben végzett célzott biztonsági felülvizsgálat során 46 intézkedést rendelt el az OAH a biztonsági tartalékok növelése érdekében. Ebből eddig 41 teljesült, öt csúszik az eredeti ütemezéshez képest, de a csúszásnak nincs hatása a nukleáris biztonság szintjére, mondta.

Fotó: TelePaks
Fotó: TelePaks

A nagy aktivitású radioaktív hulladékok végleges elhelyezése kapcsán elhangzott, hogy az OAH 2019 júliusában elfogadta a bodai térségre vonatkozó telephelykutatási keretprogramot. Az európai uniós irányelv kötelezettsége alapján az Országgyűlés 2015-ben elfogadta a kiégett fűtőelemek és a radioaktív hulladékok kezelésére vonatkozó Nemzeti Politikát, 2016-ban pedig a Kormány meghatározta az ennek megvalósítását szolgáló Nemzeti Programot. Ezek a dokumentumok rögzítik a nagy aktivitású hulladékok mélygeológiai tárolóban történő elhelyezésének szükségességét, illetve előirányozzák és ütemezik a bodai térségben az erre vonatkozó kutatások folytatását. A hatóság készül az elfogadott keretprogram első kutatási fázisára vonatkozó engedélykérelem befogadására, amelynek célja annak megállapítása, hogy a Bodai Agyagkő Formációnak van-e tárolólétesítmény befogadására alkalmas része.

(Forrás: MTI, OAH-sajtóközlemény)