Fertőtlenítik az intézményeket, egyeztetnek a szálláshely-szolgáltatókkal

Fertőtlenítik a jelenleg zárva tartó önkormányzati intézményeket, valamint az iskolaépületeket, továbbra is várják önkéntesek jelentkezését a Paks Kistérségi Szociális Központban, és egyeztetést kezdeményezett az önkormányzat a paksi szálláshely-szolgáltatóknál. Többek között ezekről az intézkedésekről, tudnivalókról számoltak be Szabó Péter polgármester és Szántó Zoltán alpolgármester ma (03.24.) szabadtéren tartott sajtótájékoztatón.

– A házi segítségnyújtás működik, továbbra is várják az egyedül élő, segítségre szoruló idősek jelzéseit a Paks Kistérségi Szociális Központban a 75/830-480-as telefonszámon. Az ellátás zökkenőmentes – hívta fel a figyelmet ismételten Szabó Péter polgármester a sajtótájékoztatón. Arra is emlékeztetett, hogy mindenki különösen figyeljen oda az idős emberekre, hiszen őket fenyegeti leginkább a koronavírus, a családtagok, szomszédok, ismerősök próbáljanak segíteni nekik. A polgármester arról is tájékoztatott, hogy az önkéntesek toborzásáról múlt héten közzétett felhívás nyomán az akkori hétről mára huszonhárom főre emelkedett az önkéntesek száma, ami nagy segítség a Paks Kistérségi Szociális Központnak a feladatellátásban. Továbbra is várják az önkéntesek jelentkezését, akik egészségügyi és szociális felkészítésben is részesülnek – hangsúlyozta a polgármester.

Szabó Péter, Paks polgármestere. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Szabó Péter, Paks polgármestere. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Arról is tájékoztatott, hogy a Paksi Közlekedési Kft. az önkormányzat rendelkezésére bocsátotta a gépjárműveit. – Várhatóan egyre több munkája lesz az egészségügyi és a szociális szférában dolgozóknak. A Paksi Közlekedési Kft. a környező településeken lakó szakemberek munkába járását tudja segíteni igény esetén, tekintettel arra, hogy a Volánbusznál tanszüneti menetrend lép életbe – mondta a polgármester.

Szabó Péter arról is beszámolt, hogy felvette az önkormányzat a kapcsolatot egy fertőtlenítéssel foglalkozó céggel. – Már akár ezen a héten elkezdődhet a jelenleg zárva tartó önkormányzati intézmények, valamint a tankerülettel történt egyeztetés alapján az iskolaépületek fertőtlenítése is, amit a cég hidegfüstös füstgenerátorral végez, olyan szert használnak, amely elpusztítja a lipidburokkal rendelkező vírusokat, ilyen a koronavírus is. Elsőként a Paksi Napsugár Óvoda székhelyintézményében végzik el a teljes körű fertőtlenítést, majd előre meghatározott ütemterv szerint haladnak tovább.

Szabó Péter polgármester kiemelte, köszönet illeti az egészségügyben, a szociális szférában dolgozókat, a pedagógusokat és mindenkit, aki kiveszi a részét a feladatokból.

Szántó Zoltán alpolgármester arról tájékoztatott, hogy egyeztetést kezdeményeztek a paksi szálláshely-szolgáltatókkal. – Ha megszaporodna a hatósági házi karanténok száma, akkor vagy a karanténban lévők, vagy családtagjaik elhelyezésében tudnának a szálláshely-szolgáltatók közreműködni, ehhez az önkormányzat forrást biztosítana – mondta az alpolgármester, újságírói kérdésre hozzátéve, hogy adataik szerint több száz ember elhelyezhető lenne a paksi szálláshelyeken, de erről még egyeztetnek a tulajdonosokkal, a megbeszélést szerdán tartják.

Szántó Zoltán, Paks alpolgármestere. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Szántó Zoltán, Paks alpolgármestere. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Az alpolgármester felhívta a figyelmet a korábban megjelent, önkormányzati többségi tulajdonban álló gazdasági társaságok vezetőinek szóló tulajdonosi ajánlásra. Eszerint ha paksi cég nyújt be hozzájuk szerződésük keretében számlát, mielőbb történjen meg a teljesítésigazolás és utalás, hogy a paksi vállalkozások ne maradjanak forrás nélkül. Szántó Zoltán azt is elmondta, hogy az önkormányzati intézményekben dolgozó minden munkavállaló – függetlenül attól, hogy esetleg otthon dolgozik, vagy 60 éven felüliként mentesítették a munkavégzés alól – megkapja a teljes munkabérét.