Veszélyhelyzet idején is osztanak adományokat a Segítők házában

Meghiúsulnak az Önzetlenül Segítők Paks Nonprofit Alapítvány nagyobb programjai a veszélyhelyzet miatt. A húsvét előtti, hagyományos zöld csütörtököt sem tudták idén megtartani, az adományosztás azonban nem maradt el: április 9-én várták a rászorulókat a Segítők Házánál. Az adományozási akciók során megesik, hogy több százezer forintot is költenek a csomagok összeállítására; éppen ezért nagy segítséget jelent az alapítványnak a Szabó Péter polgármester saját keretéből havonta biztosított százezer forint, valamint a Dolce Vita Pizzéria és az atomerőműves nyugdíjasok szervezetének támogatása. Molnár Imréné, az alapítvány vezetője elmondta: a csomagok összeállításánál figyelnek arra, hogy ne csak alapélelmiszereket tartalmazzanak, hanem esetenként ételízesítőket, vitaminokat, citromlevet, befőtteket is. Az alapítványvezető tapasztalatai szerint a járványügyi veszélyhelyzet miatt munka nélkül maradók száma megemelkedett, és mivel az érintett családok nagy részének nincs megtakarítása, több fiatal anya fordult már hozzá segítségért. A Segítők Háza jelenleg a szabályoknak megfelelően zárva van, telefonon tartják a kapcsolatot az adományozókkal. Újabb csomagosztást szerveznek április 28-án 9 órától. A biztonsági szabályok betartása érdekében polgárőrök engedik majd be egyenként a rászorulókat a Segítők Háza kapuján, itt várhatóan maszkot is kapnak a belépők. Az asztalra kihelyezett csomagjukat aláírás után vehetik át, az önkéntesektől megfelelő távolságot tartva. Mintegy 85-90 csomaggal készülnek a segítők, kizárólag a paksi rászorulóknak, az újonnan jelentkező munkanélkülieknek is szeretnének segíteni. Továbbra is várják a felajánlásokat: tartós élelmiszereket, bútorokat, anyagi támogatást.

Molnár Imréné Ancika. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök korábbi felvétel
Molnár Imréné.  Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök archív