Jól haladnak a gyülekezeti ház felújításával

Az ütemterv szerint halad a református gyülekezeti ház felújítása. A munkálatokat januárban kezdték el, azóta elkészült a szigetelés, és hamarosan befejezik az új tető kivitelezését is. A rekonstrukció várhatóan elkészül a szerződésben foglalt május 31-i időpontra.

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Ahogy azt korábban megírtuk, januárban kezdték el a református gyülekezeti ház felújítását, a kivitelezés azóta az előre meghatározott ütem szerint halad. – Látványos munkálatokkal kezdődött a rekonstrukció: a bontás után elkészült az új tetőszerkezet, és hamarosan befejezi a kivitelező a fóliázást és a lécezést. Emellett kevésbé látványos, ám ugyanilyen fontos, nagy munkákat is elvégzett a kivitelező, például az épület teljes falazata utólagos szigetelést kapott, ami hosszú távon védelmet biztosít a felszivárgó talajvíz ellen, így megóvható az új vakolat és a festés, azaz szép állapotában az épület homlokzata – tájékoztatott Lenkey István, a református egyházközség vezetője. Azt is elmondta, hogy eddig sem a járványhelyzet, sem egyéb probléma nem akadályozta a felújítás előrehaladását, ezért várhatóan a szerződésben meghatározott május 31-i határidőre befejezik a munkálatokat. A rekonstrukciót az emberi erőforrások minisztériuma, a református egyházkerület és az önkormányzat is támogatják. A teljes költség meghaladja a bruttó 100 millió forintot.