Koronavírus-járvány: Krízistámogatást ad az önkormányzat

Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök
Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök

– Módosítottuk a helyi szociális rendeletet, aminek értelmében egyszeri hetvenötezer forint rendkívüli krízistámogatást igényelhetnek azok, akik a koronavírus-járvány miatt rendkívüli élethelyzetbe kerültek – jelentette be Szabó Péter, Paks polgármestere ma (05.05.) sajtótájékoztatón. Mint elmondta, a támogatást azok igényelhetik, akiknek karantén miatt rendkívüli kiadásaik keletkeztek, vagy rendkívüli egészségügyi kiadásaik, indok az alkalmi munka, a munkaviszony megszűnése, valamint ha a kérelmezőnél tartósan fennáll a szociális rászorultság. – A támogatást egy háztartásból egy személy egy alkalommal kérheti. Az igényeket a szociális osztály munkatársai bírálják el, a szükséges forrást a rendkívüli települési támogatás keretéből biztosítják. A kérelem benyújtásához szükséges nyomtatvány elérhető a paks.hu honlapon (ide kattintva is), de a városháza földszintjén személyesen is kitölthető. A támogatás akkor ítélhető meg, ha az adott háztartásban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a nyugdíjminimum 220 százalékát, egyedülálló esetében pedig a nyugdíjminimum 250 százalékát. A rendelkezés a mai nappal (05.05.) lép hatályba, a támogatásokat az elbírálást követő egy héten belül folyósítják a rászorulóknak.