Végső búcsút vettek Herczeg Ágnestől

Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök archív
Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök archív

Végső búcsút vettek Herczeg Ágnestől, a Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár egykori igazgatójától, a város Pro Urbe díjas polgárától, aki életének 76. évében hunyt el. A Jézus Szíve katolikus templomban a város nevében Szabó Péter polgármester búcsúzott tőle, az egykori kollégák és az intézmény nevében pedig Takács Gyula, a könyvtár igazgatóhelyettese, majd Kutas Attila plébános gyászmisét tartott.

Takács Gyula, a Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár igazgatóhelyettese. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök
Takács Gyula, a Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár igazgatóhelyettese. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök

Takács Gyula elmondta, hogy Herczeg Ágnes Pakson született, itt végezte az általános iskolát és a gimnáziumot, majd Pécsett magyar, történelem, ének szakon diplomázott. 1967-ben kezdett dolgozni, a tanítás mellett szakfelügyelőként is járta az iskolákat. Egy hangszálbetegség miatt pályamódosításra kényszerült, így került a városi könyvtárba. 1976. november 1-től 2001. október október 31-ig volt az intézmény vezetője. Az ELTE bölcsészettudományi karán könyvtáros diplomát szerzett, több mint tíz évig volt a Tolna Megyei Könyvtáros Egyesület titkára, könyvtárpedagógiai és módszertani témákban rendszeresen tartott előadásokat a megyei könyvtár felkérésére. Tagja volt a Helytörténeti Bizottságnak és a Paksi Mozaik című lap szerkesztőbizottságának. Részt vett a Paksi Hírnök elindításában, a Közvélemény szerkesztőségi munkájában, éveken át volt a Paksi Tükör olvasószerkesztője. Alapító tagja volt a Jámbor Pál Társaságnak és a Paks Városért Mozgalomnak. Felkarolta a fiatal paksi költőket, gyűjtötte a helyi ragadványneveket. Pályája során több elismerésben részesült, ezek közül a Szinnyei József-díjra, és a Pro Urbe díjra volt a legbüszkébb. A Szinnyei József-díj azoknak a könyvtárosoknak adható, akik hosszabb időn át kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és tevékenységükkel szakterületük fejlődését segítették elő. Takács Gyula azzal zárta gondolatait, hogy Herczeg Ágnest nem lehet egyetlen szóval jellemezni. Intelligens, olvasott, művelt, humoros, segítőkész, olykor makacs volt, akinek ajtaja a könyvtárban is, otthonában is mindig nyitva állt. Példakép távozott, akinek embersége nagyon fog hiányozni.

Szabó Péter, Paks polgármestere. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök
Szabó Péter, Paks polgármestere. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök

– A tudomány rengeteg fajta mértékegységet ismer és használ, mellyel az ember teljesítményét mérheti. De csak egy van, mely leginkább megmutatja az ember személyes értékét – bár sohasem lesz tudományos mértékegység –, és ez a szétosztott élet, vagyis a közösség szolgálatának a mértékegysége. Ezzel a Szentgyörgyi Alberttől való gondolattal kezdte emlékező beszédét Szabó Péter polgármester. Mint mondta: hiszem, hogy Herczeg Ágnes egész életét városunk közösségének szolgálatában osztotta szét. Felidézve pályafutásának főbb állomásait, azt mondta, hogy pedagógusi tudását, a gyermekek, fiatalok iránti elköteleződését könyvtárpedagógusként magas szinten kamatoztatta. Nemcsak a könyvtár világát szerette és szolgálta magas szinten, hanem városunk közösségében is maradandót alkotott, hiszen nemcsak részt vett a Paksi Hírnök elindításában, hanem fél évig a lap egyik szerkesztőjeként is munkálkodott, alapítója tagja volt a Jámbor Pál Társaságnak és a Paks Városért Mozgalomnak. Maradandót alkotott helytörténeti emlékeink, értékeink felkutatásában, dokumentált megőrzésében is. – Több mint negyed évszázados szolgálatát városunk 2001-ben Pro Urbe díjjal ismerte el, 2017-ben a városi pedagógus napon átvehette aranydiplomáját – mondta Szabó Péter polgármester, aki azzal zárta gondolatait, hogy csak az képes így élni és szolgálni, aki szereti hivatását, közösségét, városát és azokat az embereket, akiket szolgál.

Herczeg Ágnes hamvait a Fehérvári úti katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra.