Forgalomkorlátozás lesz a Vácika utcában

A kivitelező tájékoztatja az érintett lakosságot, hogy a Vácika utca út- és közműépítés beruházásban 2020. augusztus 24-én és 25-én készül el az útburkolat építéséhez tartozó ágyazati réteg a Kandó Kálmán utca és a Lengyel focipálya (M6 autópálya hídjához vezető földút) közötti szakaszon. Ez idő alatt az érintett Vácika utcai ingatlanok, valamint az utcáról nyíló tömbök kizárólag gyalogosan közelíthetők meg. Kérik az érintett lakosokat, hogy legkésőbb 2020. augusztus 24-én reggel 7 óráig szíveskedjenek kiállni gépjárműveikkel az ingatlanokról. Ezt követően a kivitelező a csatlakozó utcákat lezárja a munkálatok idejére, illetve az alapréteg szilárdulásáig (augusztus 28.) a lezárást fenntartja.

Ezt követően 2020. augusztus 31. és szeptember 4. között ugyanezen a szakaszon az aszfalt kötőréteg építési munkálatait végzik el az aszfaltréteg terítéséhez tartozó kiegészítő munkákkal együtt. Ezen munkálatok esetében is kérik az érintett lakosokat, hogy a gépjárműveikkel legkésőbb 2020. augusztus 31-én reggel 7 óráig az érintett szakaszon lévő ingatlanokról szíveskedjenek kiállni. Ezt követően a kivitelező a csatlakozó utcákat lezárja a munkálatok idejére.

A kivitelezéssel kapcsolatban felmerülő kérdéseikkel Takács Lászlót, a Paksi Polgármesteri Hivatal műszaki osztályának beruházási ügyintézőjét keressék munkaidőben a 75/830-557-es telefonszámon.

Zajlik a kivitelezés a Vácika utcában. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Zajlik a kivitelezés a Vácika utcában. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök