Morgen Ferdinánd-emléktorna: Atomerőmű SE – Szolnoki Olajbányász

A VIII. Morgen Ferdinánd-emléktorna második napján az Atomerőmű SE és a Szolnoki Olajbányász mérkőztek meg egymással. Mivel az első összecsapáson a Tisza-partiak viszonylag simán győztek a Kaposvári KK ellen, a hazaiaknak mindenképpen nyerniük kellett, hogy itthon tartsák a kupát. A paksi csapatból kézsérülés miatt Ian Baker, a szolnokiból pedig Juhos és Rudner hiányzott.

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Az ASE dobta az első pontokat Shepard révén, de a negyed közepére átvette a vezetést a vendég. Időt kért 8-15-nél Braniszlav Dzunics, de nem sikerült ezután sem közelebb kerülni a piros-feketékhez. Rengeteg kihagyott hárompontos és büntető jellemezte a paksi csapat játékát, míg a vendégek éltek a lehetőségeikkel. Az utolsó pontokat Eilingsfeld szerezte a gyűrű alól.

A második felvonásban Capers pontjainak köszönhetően két pontra felzárkózott az ASE, de nem sikerült egyenlíteni. Percekig csak pár pont volt a vendégek előnye, de a paksi játékosok továbbra is hadilábon álltak a büntetők értékesítésével, nem tudták átvenni a vezetést. Egy lopott labdával Valerio Bodon száguldott el, és zsákolt egy hatalmasat öt és fél perc elteltével, 28-29-re módosítva az állást. Ezután Justin Jackson percei következtek, kétszer is betalált, az ASE pedig átvette a vezetést. A végén Shepard volt a gólfelelős, kétszer is mattolta a szolnoki védelmet. Ebben a játékrészben már jobban védekeztek a piros-kékek, ami az eredményben is megmutatkozott.

A nagyszünet után továbbra is kemény küzdelem volt a pályán, tartotta előnyét a paksi csapat, az ötödik percben Lóránt triplája után 49-45-öt mutatott az eredményjelző. Capers, majd Valerio Bodon volt eredményes, nyolc pontra nőtt a hazaiak előnye. Hiába volt azonban a megnyugtató előny, a vendégek jól hajráztak és egy 9-0-s rohammal átvették a vezetést a harmincadik perc végén.

Jól indult az utolsó játékrész, már a második percben időt kért a Szolnok, Shepard és Kovács révén 57-54-re vezetett az ASE. Visszajött ismét a meccsbe a Szolnok, egy Pongó Martin tripla után 60-62-t mutatott az eredményjelző. Shepard és Lóránt révén újra az ASE került előnybe, és már nem engedte ki a kezéből a mérkőzést.

Atomerőmű SE – Szolnoki Olajbányász 70-64 (15-22, 24-13, 14-19, 17-10). Az ASE pontszerzői: Shepard 17, Lóránt 14/6, Capers 14/9, Jackson 7, Eilingsfeld 7, Valerio Bodon 6/3, Kovács Ákos 5.

Holnap (09.20.) 17 órakor a Kasposvári KK – Atomerőmű SE mérkőzés következik.