Kilencvenedik születésnapján köszöntötték Somfai Károlynét

Somfai Károlynét köszönti Szabó Péter polgármester. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Somfai Károlynét köszönti Szabó Péter polgármester. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Somfai Károlynét köszöntötte kilencvenedik születésnapja alkalmából Szabó Péter polgármester a város nevében. Somfai Károlyné Magdi néni 1930. október 2-án született Pakson. Szülei a Kosár utcában laktak, ott töltötte gyermekéveit, óvodába és iskolába az irgalmas nővérek működtette Templom téri zárdába járt. Később Budapestre költözött a család, ahol előbb Kőbányán, majd Zuglóban nyitottak paksi borokat is forgalmazó borkereskedést. Emlékszik, hogy az 1944-es őszi tanév a háború miatt nem indult el, rádión keresztül zajlott „online” oktatás. Szülei Magdi nénit a vendéglátóipari pályára szánták, de a Salvator Leánynevelő Intézetben tett érettségije után, 1949-ben a tanárképző főiskolára jelentkezett. Az államosításkor a szülei fővárosi vendéglőjét és házát elvették, ki akarták telepíteni őket a fővárosból, ekkor döntöttek úgy, hogy hazajönnek Paksra. Az ünnepelt 1953-ban szerezte meg tanári diplomáját, 1954-ben férjhez ment Somfai Károlyhoz, aki a Földművelésügyi Minisztériumban volt agárközgazdász. 1956 őszén kezdett el tanítani földrajz-biológia szakos tanárként, az évtizedek alatt három iskolában is dolgozott. Szerette a hivatását, nem csoda, hogy egészen hetvenéves koráig aktívan tanított, és csak 2000-ben vonult nyugállományba. Bár gyermekük nem született, sok szép emlékük van, férjével sokat utaztak bel- és külföldön egyaránt, bejárták Európát. Amikor Magdi néni megözvegyült, úgy döntött, hogy hazaköltözik Paksra, hiszen itt nyugszanak szülei, ide kötik a gyermekkori emlékek. Szabadidejében szeret olvasni, keresztrejtvényt fejteni, és érdeklődve követi nyomon a nagypolitika közéleti történéseit. Ma már ritkábban mozdul ki, mert nehezen jár, de 87 éves koráig még autót is vezetett. A vírushelyzet miatt most még ritkábban hagyja el az otthonát, de tévén és főleg rádión nyomon követi a híreket. A mindennapokban a legfőbb támasza a keresztfia és annak felesége.