Izgalmas végjátékban nyert az ASE

Egy héten belül harmadik bajnoki mérkőzését játszotta az Atomerőmű SE NB I/A-s férfi kosárlabdacsapata. Az ellenfél a Szolnoki Olajbányász volt, ellenük a szeptemberi VIII. Morgen Ferdinánd-emléktornán 70-64-re győztek Kovács Ákosék. Az előző fordulóban a vendégek a DEAC, míg a paksiak a Kecskemét ellen bizonyultak jobbnak.

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

A vendégek kezdtek jobban, egy távoli és egy közeli találattal elléptek, az első paksi pontokat két perc elteltével Jackson szerezte. Jól védekezett az Olaj, rosszul dobott az ASE, a negyed közepén 6-15-nél időt kért Braniszlav Dzunics. Pályára lépett Baker és Eilingsfeld is, de a vendégek védelmét ők sem tudták feltörni. A tízedik perc végén beesett az első hazai tripla, Kis Raul szerezte.

A második felvonás eleje sem sikerült túl fényesen, négy perc elteltével született meg az első paksi találat, Kovács Ákos talált be büntetőből, kétszer. Gyors egymásutánban Lóránt Péter volt eredményes, előbb egy közeli találat után értékesített egy büntetőt, majd távolról is betalált, 24-25-re jött fel az ASE. A vendégek egy perc alatt egy büntetővel, egy távoli találattal, majd Warner újabb egypontosaival ismét elléptek. Kemény küzdelem folyt a pályán, büntetőzhetett Capers, öt pontra csökkent a hazaiak hátránya. Az utolsó találat a vendégeké volt, de videózás után visszavonták a bírók a megadott három pontot.

A nagyszünet után annyiban változott a játék képe, hogy Eilingsfeld beállásával stabilabb lett az ASE a palánk alatt, ami a lepattanó szedésben is megnyilvánult. Shepard és Lóránt büntetőivel feljött az ASE 34-35-re, de elég volt néhány kihagyott helyzet, védekezésbeli hiba, és a Szolnok újra elhúzott, a hetedik percben 36-46-ot mutatott az eredményjelző. A következő percekben újra az Atom dominált, és fokozatosan faragott hátrányából, Jackson közelijével három pontra csökkent a hazaiak hátránya.

Másfél perc telt el a negyedik negyedből, és Capers közelijével, valamint Baker távoli találatával átvette a vezetést az ASE. Nagy harc és kevés pont jellemezte a következő perceket, a vendégek szívósan küzdöttek, és visszavették a vezetést. Lóránt dobott egy triplát, Shepard egy kettest, újra a piros-kékek vezettek. A végjáték izgalmasan alakult, nagyot küzdött mind a két csapat, az Atomerőmű foggal-körömmel őrizte előnyét. Az utolsó pontokat Jackson szerezte zsákolásból.

Atomerőmű SE – Szolnoki Olajbányász 66-63 (16-21, 12-12, 19-17, 19-13)
Shepard 10, Jackson 10, Lóránt 18/6, Baker 4/3, Kovács Ákos 2, Eilingsfeld 3, Kalmár nj, Pupp, Capers 14/3, Kis Raul 3/3, Bodon Vincet 2, Velkey nj.

Braniszlav Dzunics: A kicsit szerencsésebb csapat nyert, nüanszokon múlott. Megdolgoztunk a győzelemért. A második negyedben támadásban katasztrofális teljesítményt nyújtottunk. A védekezésben nagyot harcoltunk.

Justin Jackson: Mentálisan és fizikálisan is nagyon nehéz meccs volt. Az első három negyedben nem tudtuk a játékunkat játszani, a végén feljavultunk, és megőriztük az előnyünket.