Schilling Roger atyára emlékeztek

Gyertyagyújtással a sírjánál, koszorúzással a tiszteletére emelt emlékműnél és emlékmisével emlékezett a 119 esztendővel ezelőtt született Schilling Roger ciszterci atyára a Paksi Német Nemzetiségi Önkormányzat és a dunakömlődi Szent Imre Plébánia. A dunakömlődi születésű Schilling Roger atya hite, tanítói, kutatói munkássága példa értékű. Korábban egykori szülőházának falán elhelyezett domborműves emléktábla hirdette, hogy nem feledik, majd 2010-ben a dunakömlődi templomkertben emlékművet emeltek a tiszteletére, amelyet november 7-én szentelt fel Mayer Mihály megyéspüspök. Az emlékmű állításának gondolata az egyházközségben fogalmazódott meg, a megvalósítást az akkori településrészi önkormányzat és a német nemzetiségi önkormányzat is támogatták. Az emlékmű a stilizált kereszttel, rajta az egykori emléktábláról átemelt Schilling Roger portréval, valamint „a megfeszített Krisztust hirdetjük” felirattal Szabó Ottó és Vass György munkája. Más módon is őrzik az atya emlékét: 1991-es megalakulásakor az ő nevét vette fel a Pro Urbe, Pro Cultura Minoritatum Hungariae és Arany Rozmaring díjakkal kitüntetett paksi fúvószenekar.

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Az atya Schilling János néven született Dunakömlődön 1901. október 21-én (egyes források szerint valójában október 19-én, csak két nappal később anyakönyvezték). Felmenői Nassau-Saarbrückenből, Lodenbachból kerültek Magyarországra. Iskoláit Dunakömlődön és Pakson végezte, középiskolába a pécsi ciszterciekhez járt (Nagy Lajos Gimnázium). 1918. augusztus 14-én öltöztették be Zircen a novíciusi ruhába, ekkor kapta a Roger szerzetesi nevet. 1925. június 24-én tett örökfogadalmat, július 5-én szentelték pappá. Addigra egyetemi és hittudományi tanulmányait is befejezte, és latin-német szakos tanári oklevelet is szerzett. Először Egerben tanított, majd Budán. Közben tudományos tevékenységet is folytatott, elsősorban a magyarországi német betelepítések történetével, kiemelten szülőfaluja történetével foglalkozott. Miután 1948-ban államosították az egyházi iskolákat, Schilling Roger az Ulászló utcai Szentlélek kápolna lelkésze lett. 1951-ben papi működési lehetőségeit is megvonták. Érdeklődött a csillagászat és a lélektan iránt is, utolsó éveiben ezekkel foglalkozott. 1962. március 26-án hunyt el. Március 30-án holttestét felravatalozták a Farkasréti temetőben, beszentelték, és Dunakömlődre szállították, ahol 31-én nagy tömeg kísérte utolsó földi útjára.

(Forrás: zentrum.hu)