Le a kalappal a csapat előtt

Nem járult hozzá a versenybizottság az ASE mérkőzéshalasztásához, ezért ma (11.03.) Körmenden léptek pályára Eilingsfeldék. A keretben annyi változás történt a Sopron elleni meccshez képest, hogy Gulyás Milán is vállalta a játékot, de továbbra is hiányzik Lóránt Péter, Kovács Ákos, Ian Baker és Pupp Bence.

Kevés pont esett az első öt percben Shepard büntetői után 7-4-et mutatott az eredményjelző. Nem engedte ellépni a hazaiakat az ASE, és másfél perccel a vége előtt az amerikai magas ember egyenlített. Ezután a hazaiak két közelivel elléptek.

A második felvonás elején nyolc pontra növelte előnyét a Körmend, két perc elteltével időt kért Braniszlav Dzunics. Kezdett zárkózni az ASE, Eilingsfeld majd Shepard talált be közelről, Capers büntetője után már csak egy pont volt a hátrány. Aztán Ferencz beszórt két triplát, majd egy kétpontos is beesett a vasi csapattól, 36-25-öt mutatott az eredményjelző. Ezután felváltva estek a találatok, a vége előtt két tized másodperccel Valerio Bodon osztott ki egy sapkát.

Úgy tűnt, hogy a harmadik negyed elején végleg eldőlt a mérkőzés, nem egész két perc alatt két triplával és egy duplával 52-33-ra ellépett a hazai csapat. Már a negyedik percben járt az óra, amikor Velkey révén beesett az első paksi hárompontos. Ekkor látszott, hogy fáradt a piros-kék társaság, nem értek ki a távoli dobásokra, a körmendiek pedig kihasználták a lehetőségeiket. A negyed vége előtt saját palánk alól indulva, Valerio Bodon zsákolt egy hatalmasat, de így is tizennyolc pontos vasi előnnyel ért véget a harmadik játékrész.

Mozgósította erőtartalékait az ASE, és nagyon megnyomta az utolsó felvonás elejét. Jackson és Velkey vert be egy-egy távolit, majd Jackson 2+1-e következett, és hazai időkérés, nem egész másfél perc után. Tovább tartott a lendület, Valerio Bodon zsákolt, majd megsérült, úgy bicegett le a pályáról. Három perccel a vége előtt, Capers közelije után, 77-73, de ezután elfogyott az erő. Rendezte sorait a Körmend, és ellépett, a paksi játékosok pedig kihagyták a lehetőségeiket. Le a kalappal a csapat előtt, hogy a teljes kerettel felálló Körmend otthonában sikerült helytállniuk.

Egis Körmend – Atomerőmű SE 88-76 (18-14, 26-19, 28-21, 16-22). ASE: Capers 15/3, Shepard 16, Valerio-Bodon 13, Eilingsfeld 12, Jackson 10/3. Cserék: Velkey 8/6, Verasztó -, Kis 2, Gulyás -.

A kép illusztráció. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
A kép illusztráció. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök archív

Jan Pavlik szakosztályvezető: Megmutatta a csapatunk, hogy van karaktere, egy rövidzárlat után sikerült visszajönnünk a meccsbe, büszkék lehetünk rájuk. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, keveset tudtak pihenni a játékosok, ráadásul Valerio Bodon is megsérült, akkora a bokája, mint egy kézilabda. A támadó lepattanó szerzés döntött most, tizennyolcat szedtek a körmendiek, ez idegenben nem fér bele.