Korszerű körülmények között működik a védőnői szolgálat

Komfortosabb, tágasabb és barátságosabb körülmények között működik a védőnői szolgálat. Az elmúlt évek beruházásainak köszönhetően a Deák Ferenc utcai rendelőben, egy telephelyen fogadják a kismamákat és kisgyermekes anyukákat. Dr. Bodnár Imre, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatója az elmúlt időszak tapasztalatairól tájékoztatott, valamint arról, hogy hamarosan befejezik a hőközpont felújítását a Barátság úti rendelőintézetben.

Tovább

Közélet Közelről – 2020.05.19. – Paksi fejlesztési tervek

Eladja a Deák Ferenc utcai rendelő épületét Paks Város Önkormányzata. Az épületre a PIP Közép-Duna Menti Térségfejlesztési Nonprofit Kft. ( PIP Kft.) tett vételi ajánlatot. Az épületbe a tervek szerint a Paks II. beruházásért felelős miniszteri apparátus kerül. Ha létrejön az adásvétel, addig nem kell kiköltözniük a rendeléseknek, amíg meg nem valósul a Paksi Gyógyászati Központ kialakításának harmadik üteme. Minderről Süli János miniszter és Szabó Péter polgármester beszélt Közélet Közelről című műsorunkban.

Tovább

Városvezetői döntések

Erdei Judit, valamint Péterné Lengyel Judit, a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola pedagógusai vehetik át idén a Gyermekeinkért kitüntetést. Az elismerés odaítéléséről Szabó Péter Paks polgármestere – kikérve a képviselő-testület tagjainak véleményét – a veszélyhelyzet miatt egyéni hatáskörben döntött. A város vezetője határozott továbbá a Pongrácz Sándor kitüntetés odaítéléséről is. A díjat a hagyományoktól eltérően idén két orvos veheti át: dr. Fodor Ágnes és dr. Farkas Edina Éva. A Deák Ferenc kitüntetésre méltó köztisztviselő személyéről is meghozta a döntést a városvezető. A díjat Vasadi Andrásné veheti át, várhatóan szeptember 12-én a Város napján. Az elismeréseken kívül Szabó Péter polgármester területet és ingatlant is kijelölt értékesítésre a PIP Nonprofit Kft. vételi ajánlatára.

Tovább

Folytatják a rendelőfelújításokat

Az önkormányzat támogatásával, közel 50 millió forintból elkészült a Deák Ferenc utcai rendelőintézet felújítása. A körülmények így lehetővé teszik, hogy a kismamákat és a gyermekeket egy helyen fogadja a védőnői szakszolgálat – mondta Szabó Péter polgármester. A városvezető hangsúlyozta, hogy a munkálatokat folytatják a Barátság úti rendelőben.

Tovább

Ülésezett a gazdasági bizottság

A közvilágítási hálózat bővítéséről, a Polgármesteri Hivatalban újabb irodák parkettázásáról, valamint a vízi színpad tetejének mozgatásához négy darab mozgatómotor beszerzéséről is döntött a gazdasági bizottság rendkívüli ülésén. A grémium négy beruházáshoz biztosított forrást a felhalmozási céltartalék terhére.

Tovább

Felújítás a Deák Ferenc utcai rendelőintézetben

A Paksi Gyógyászati Központ teljes körű felújításba fogott a Deák Ferenc utcai rendelőintézetben lévő két gyermekorvosi rendelőben. Az egyikben már végeztek a munkálatokkal, a másikban augusztusban látnak hozzá a rekonstrukcióhoz. Ezt követően a Barátság úti rendelőintézetben is lesz felújítási munka. Az önkormányzat a beruházásokra saját költségvetésből biztosítja a forrást, amelynek összköltsége várhatóan 25 millió forint….

Tovább