Jó lenne már versenyezni, nem csak edzeni

Március közepén még bizakodtak, hogy hamar normalizálódik a helyzet, de nem így történt, az elmúlt hónapokban sorra maradtak el a dzsúdóversenyek. A tervek szerint a Tokiói olimpiát 2021. július 23. és augusztus 8. között rendezik meg, ami még nagyon messze van, de folyamatosan készülni kell rá. Az ASE olimpiai reménységeit, Pupp Rékát és Cirjenics Miklóst arról kérdeztük, mi motiválja őket, milyen munkát tudnak végezni ilyen szigorú járványügyi előírások mellett…

Tovább

Egy év után rendeztek újra versenyt

Az ASE csarnokában rendezték szeptember 26-án a Diák és Serdülő Atom Kupa, Köves László-emlékversenyt. A tizenhét klubot felvonultató mezőnyben a hazai versenyzők közül Anderkó Bence László, Palencsár Péter, Krausz Kornél, Varga Szabolcs Dominik és Ocsák Soma Zénó állhattak fel a dobogó tetejére. Ezen kívül három ezüst- és tizenegy bronzérmet szereztek, valamint egy negyedik, három ötödik, és egy hetedik helyet értek el az Atomerőmű SE sportolói…

Tovább

Dr. Kovács Antal Csik Ferenc-díjat kapott

A magyar sport napja alkalmából minden évben hivatalos ünnepségen tüntetik ki a magyar sportért aktívan tevékenykedő szakembereket. Olimpiai és világbajnokunk, dr. Kovács Antal Csik Ferenc-díjat kapott. Az ünnepélyes díjátadóra a járványhelyzet miatt nem volt lehetőség, de a díjakat ettől függetlenül odaítélték, írják a judoinfo.hu oldalon…

Tovább