Közélet Közelről – 2021.09.06. – Város Napja

Két napos programsorozattal ünnepelte Paks a Város Napját. Koncertek, színpadi produkciók, sztárfellépők vártak mindenkit, aki kilátogatott pénteken és szombaton az Atom térre. Egyesületek, civil szervezetek mutatkoztak be és az is kiderült, ki főzte idén a legfinomabb halászlevet. A szombati program idén is a hagyományos felvonulással startolt, majd Paks polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Két nap alatt tízezernél is többen voltak kíváncsiak a rendezvényre.

Tovább

Rengeteg látogató a Város napján

Rengeteg látogató a Város napján. Több mint hatszázan vonultak fel szombaton Paks főutcáján, a menet olyan hosszú volt, hogy szinte látni sem lehetett a végét. A felvonulókat a Táncsics Parkba érve a város vezetője köszöntötte, majd elkezdődtek a kulturális programok. Két színpadon léptek fel az egyesületek, klubok, énekesek, de volt főzőverseny is, amit idén a Kertész-Legények csapata nyert.

Tovább