Bajtársainak ajánlotta a díjat

Átvette a Paks Város Közbiztonságáért elismerést Gaszner Róbert. A paksi tűzoltóparancsnok a csütörtöki ünnepségen azt mondta, a díjat mindazon bajtársainak ajánlja, akikkel az elmúlt 21 év során együtt szolgált. A kitüntetést Szabó Péter, Paks polgármestere nyújtotta át a díjazottnak. Az ünnepségen Gyulai István működött közre, majd Szántó Zoltán Paks alpolgármestere mondott pohárköszöntőt.

Tovább

Közélet Közelről – 2022.04.08. – Köves Péter és Gaszner Róbert

Kannából benzint locsolt szét a konyhájában, majd meg is gyújtotta egy 53 éves dunaföldvári férfi a hétvégén. A benzin és a linóleumpadló azonnal begyulladt, majd a tűz az egész épületre átterjedt. A gyújtogató egyik rokona is bent volt az épületben, annyira megégett, hogy kórházba szállítását követően életét vesztette. A gyújtogató csütörtök óta előzetes letartóztatásban van. Ez csak egy példa a szándékosan okozott lakástüzekre. Véletlenekből azonban több van. A Katasztrófavédelem nemrég összesítette a lakás és épülettüzeket. Adataik szerint 2022 első negyedévében összesen 2604 lakástűzhöz riasztották tűzoltó egységeket. Erről is beszélgetünk Köves Péterrel a Tolna megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjével, valamint Gaszner Róberttel paksi tűzoltó parancsnokkal.

Tovább