Fejlesztések a hármas számú választókerületben

Ötmillió forintból gazdálkodnak önállóan az önkormányzati képviselők, ugyanis 2020-tól ekkora összeg áll rendelkezésükre, hogy szépítsék, fejlesszék választókerületüket. Horváth Zoltán, a hármas számú körzet képviselője sajtótájékoztatón beszélt a keretéből megvalósult idei fejlesztésekről és a jövőbeni terveiről.

Tovább

Lemondott a Jobbik paksi szervezetének elnöki pozíciójáról Horváth Zoltán

Lemondott a Jobbik paksi szervezetének elnöki pozíciójáról Horváth Zoltán. Ezt a képviselő a kedd délelőtti sajtótájékoztatóján jelentette be. Horváth Zoltán úgy fogalmazott, a 2018-as választás után a pártnak megújulásra lett volna szüksége, de szerinte ez nem történt meg. Az új országos elnökség munkájával a paksi szervezet vezetője nem ért egyet, ezért nemcsak az elnöki pozícióról mond le, hanem a Jobbik Magyarországért Mozgalom pártból is kilép. A helyi szervezet tagjai kimondták a feloszlatást is. Horváth Zoltán közölte, egyik országos párt tevékenységébe sem szeretne bekapcsolódni, helyette inkább a városi ügyekkel kíván foglalkozni.

Tovább

Ösztöndíjprogrammal orvosolná az orvoshiányt a PDF

Ösztöndíjprogrammal orvosolná az orvoshiányt a PDF! Heringes Anita, a Paksi Deák Ferenc Egyesület polgármesterjelöltje pénteki sajtótájékoztatóján Horváth Zoltán képviselőjelölttel ismertette a program részleteit. Eszerint az orvostanhallgató pályázatot adhatna be a testülethez, amellyel Pakshoz kötődne. A város ez után havonta százezres nagyságrendű összeggel támogatná a pályázót. A szakvizsgákat követően így itt kezdhetné tevékenységét. Heringes Anita közölte, a PDF megválasztása esetén az orvostanhallgatókat bérlakásprogrammal is segítenék.

Tovább

Heringes Anita és Horváth Zoltán tartottak sajtótájékoztatót

A Paksi Deák Ferenc Egyesület (PDF) szerint az orvoshiányra az orvostanhallgatóknak szóló ösztöndíjprogram és orvosoknak szóló bérlakásprogram lenne a megoldás – hangzott el a Deák Ferenc utcai rendelőintézetnél tartott sajtótájékoztatójukon…

Tovább

Helyi önkormányzati választás 2019 – Paks – 3. számú választókörzet

A hármas számú választókörzet vitafórumán Szarka Sándor, a Munkáspárt jelöltje, Ritter Zoltán, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje és Horváth Zoltán, a Paksi Deák Ferenc Egyesület képviselőjelöltje ismerteti programját, elképzeléseit.

Tovább