Érdemes figyelni az időpontokat

Október vége óta téli nyitva tartás szerint látogathatóak a játszóterek Pakson. A DC Dunakom Zrt. valamennyi létesítményt illetően kihelyezte a tájékoztató táblákat. Eszerint a bekerített játszótereken este 5 óráig lehet tartózkodni, ezt követően a cég munkatársai bezárják a kapukat. A téli időszakra vonatkozó nyitvatartási rend jövő év tavaszáig március 15-ig tart.

Tovább

Új játékokkal gazdagodott Csámpa

Kisvonat alakú csúszdát és mászókát, valamint rugós hintát is használhatnak augusztus 4-től a gyermekek Csámpán. A közösségi ház udvara új játszótérrel bővült. A projektet TOP-os forrásból valósították meg mintegy 9 millió forint értékben. Feil József részönkormányzati képviselő az új játékok kapcsán azt mondta, hiánypótló beruházás valósult meg, a játszótér kihasznált lesz a jövőben. Paks polgármestere az átadón hangsúlyozta, hogy a város önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a külső településrészek fejlesztéseire.

Tovább

Játszóteret adtak át Csámpán

Kisvonat alakú csúszdát, mászókát, valamint rugós hintát is használhatnak augusztus 4-től a gyermekek Csámpán, a közösségi ház udvarán kialakított új játszótéren. A projektet TOP-os forrásból valósították meg, mintegy kilencmillió forint értékben. Feil József részönkormányzati képviselő azt mondta, hogy a játszótérrel hiánypótló beruházás valósult meg…

Tovább

Játszótérfejlesztések a városban

Több mint ötven millió forintot fordított játszótereinek korszerűsítésére 2021-ben Paks Város Önkormányzata – ismertette sajtótájékoztatón Szabó Péter polgármester. Négy tagóvoda udvarára került új játék és gumiburkolat ebből az összegből, a közterületi játszóterek közül pedig hétre telepítettek új játékokat…

Tovább

Folyamatosan karbantartják a játszótereket

Megközelítőleg 70 játszóteret üzemeltet és tart karban a DC Dunakom Zrt. Évente állagmegóvó festést végeznek, tavasszal a homokozókat fertőtlenítik, és folyamatosan javítják a használatból, esetleges rongálásokból eredő károkat. A játszótereket éjszakára bezárják, a tavaszi időszakban reggel héttől este kilenc óráig látogathatók, a rendeltetésszerű használatra információs táblák hívják fel a figyelmet.

Tovább