Újabb nehéz év elé néznek a vendéglátóhelyek

2021-ben a járványügyi korlátozások és az igények átalakulása, 2022 elején pedig a munkaerőhiány, az alapanyagok, valamint az energia árának emelkedése okoz fejtörést az éttermeket, kávézókat üzemeltető kisvállalkozóknak – állítja Kovács Ferenc, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Pakson több étteremnek nagy a forgalma, a kisebb célközönséget vonzó kávézók, büfék közül azonban nem mindegyiknek sikerült talpon maradnia.

Tovább

Oltási akciónapok lesznek januárban Pakson is

Januárban minden csütörtök és péntek délután, és szombaton egész nap lesz oltási akció a Paksi Gyógyászati Központban is csakúgy, mint a kórházi oltópontokon és járásközponti szakrendelők oltópontjain. Ekkor előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet menni vakcináért. A háziorvosok is folytatják az oltást a rendelési időben, és legalább egy januári péntek délután és szombaton is oltanak előzetes bejelentkezés nélkül. Ha a háziorvos vállalja, akkor nemcsak egy, hanem akár négy alkalommal is tarthat oltási akciót – jelentette be dr. Bodnár Imre, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatója Szabó Péter polgármesterrel közös sajtótájékoztatóján ma a városházán.

Tovább

Nincsenek kevesebben a boltokban a maszkviselési szabályok miatt

Múlt hét szombattól kötelező maszkot viselni zárt térben a kormány döntése értelmében. Pakson együttműködőek az emberek, a többség egyet ért azzal, hogy a boltokban, üzletekben is el kell takarniuk a vevőknek az orrukat, szájukat. Egyelőre úgy tűnik, mindenki elfogadta az újabb szigorítást. A maszkviselési kötelezettség pedig nem szegte a vásárlók kedvét.

Tovább

Egyre több helyen teszik kötelezővé a maszkviselést

Az ügyfeleknek kötelező maszkot húzniuk a kormányablakokban, a NAV-ügyfélszolgálatain, szerdától pedig az egyik nagy, döntően külföldi tulajdonú bank fiókjaiban is, miként egyetemeken, és más oktatási intézményben is el kell takarniuk a diákoknak a szájukat, orrukat, noha a kormány eddig zárt térben nem rendelte azt el, csak a tömegközlekedési járműveken. Pakson az Életfa idősek otthonában kötelező maszkot viselni, de egyre több üzletben, hivatalban kérik erre a helyieket. A városban élők egy része indokoltnak tartja a szigorítást.

Tovább

Védelem a kórokozók ellen

Kedvez a mostani párás ködös, nyirkos őszi idő a vírusok terjedésének ezért a szakemberek az oltás beadatásán kívül a rendszeres fertőtlenítésre is felhívják a figyelmet. A boltokban, üzletekben vásárolt termékeket nem árt áttörölni magas alkoholtartalmú fertőtlenítő készítménnyel amint hazaértünk, a koronavírus variánsa ugyanis nagyon agresszív, bizonyos felületeken, vagy a levegőben lévő apró vízcseppeken órákig fertőzőképes marad.

Tovább

Tájékoztató a vírushelyzetről

Nem lesz kötelező a munkavállalók számára a covid-19 elleni védőoltás a paksi önkormányzati intézményekben – ezt mondta péntek reggeli sajtótájékoztatóján Szabó Péter. Paks polgármestere, Dr. Bodnár Imrével, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatójával közösen beszélt az egészségügyet érintő aktualitásokról. A Paksi Gyógyászati Központ főigazgatója szerint az oltás ugyan nem kötelező, de erősen ajánlott, a mutálódott koronavírusvariánsok ellen ugyanis csak a vakcina jelent védelmet.

Tovább

Oltásról, előjegyzési rendről, fejlesztésről tájékoztattak

Nem rendeli el a kötelező koronavírus elleni oltást az önkormányzati fenntartású intézményekben, jelentette be Szabó Péter, Paks polgármestere sajtótájékoztatón, amit dr. Bodnár Imrével, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatójával tartottak az egészségügyi aktualitásokról…

Tovább

Enyhítéseket jelentett be a kormányfő

Nem kell maszkot viselni az utcán, ha a beoltottak száma eléri az ötmilliót. Ezt a miniszterelnök jelentette be pénteken reggel. Orbán Viktor a Kossuth Rádióban azt mondta, várhatóan már a hétvégén megszűnik a kijárási tilalom, a vendéglátóhelyek és üzletek kötelező zárási időpontja, a közterületi maszkviselés, az egyéni és csapatsport korlátozás nélkül végezhető a szabadban. Magán- és családi rendezvényeken, valamint a lakodalmakon legfeljebb kétszázan vehetnek részt.

Tovább