Kitüntetésekről is határozott a küldöttközgyűlés

Eilingsfeld János, az ASE örökös bajnoka, Hermann János pedig az ASE örökös tagja lett, így döntött csütörtökön az Atomerőmű Sportegyesület küldöttközgyűlése. A díjat most a szokásoktól eltérő módon az első hazai bajnoki mérkőzésen vehetik majd át a kitüntetettek. A napirendi pontok között ezen kívül a tavalyi évi tevékenységről szóló beszámolót fogadta el a grémium, továbbá megtárgyalta és elfogadta a 2023. évi költségvetést.

Tovább

Hat témáról határozott a küldöttközgyűlés

A tisztújítást követően elismeréseket adott át az Atomerőmű SE elnöksége a hétfői küldöttközgyűlésen. Az ASE cselgáncs kiválósága Pupp Réka, Dr. Kovács Antaltól vette át az “ASE örökös bajnoka” kitüntetést. Az “ASE örökös tagja” címet is átadta az elnökség az ülésen. Az elismerést Keszthelyi László technikai igazgató kapta

Tovább

Lelátó – 2020.09.08. – ASE küldöttközgyűlés

Jakab Albert az „ASE örökös tagja”, míg Pavlik Jan az „ASE örökös bajnoka” elismerést vehette át az Atomerőmű Sportegyesület küldöttközgyűlésén. Az összejövetelen dr. Kovács Antal elnök- ügyvezető igazgató számolt be a piros-kék klub 2019. évi eredményeiről, gazdasági helyzetéről.

Tovább