Héttorony Fesztivál – Paks a programsorozat egyik állomása

Idén május 18. és 28. között rendezik meg a Héttorony Fesztivált, ami a legjobb világ- és népzenei produkciókat viszi el Makovecz Imre tereibe. Az építészeti-zenei eseménysorozat programjait idén tavasszal tartják, de az ünnepi gála a már megszokott időpontban, novemberben lesz. A helyszínek között Paks is szerepel…

Tovább

Hálaadó szentmise a Szentlélek templomban

Jó dolog az Istennek házat építeni, ahol összegyűlhetnek az Úrban bízók – ezzel a gondolattal kezdte a szentmisét Kutas Attila plébános a Makovecz templomban, ahol első alkalommal tartottak összejövetelt az épület felújítása óta. Az eseményen Szabó Péter polgármester a közösség összetartó erejét és a templom jelentőségét emelte ki beszédében. A hálaadó búcsús szentmisét Bógár Zsolt káplán mutatta be május 24-én pünkösd hétfőn.

Tovább

Beemelték a felülvilágító tartószerkezetét

Több hetes várakozás után beemelték a Makovecz-templom tetejére az új felülvilágítót. A szerkezetet Nyíregyházán készítették el, kamionokkal szállították Paksra, ahol daru segítségével emelték a helyére. A következő napokban helyezik a felülvilágítóba az üvegeket, köztük a sárga színűeket is, amelyek jellegzetes szív alakot ábrázolnak.

Tovább

Műszaki egyeztetés – készül a tetőszerkezet

Az előre meghatározott ütemterv szerint halad a Makovecz-templom felújítása. A régi üvegtetőt az állványozás után leemelték a kivitelezők, annak felújítását jelenleg külső telephelyen végzik. Az új üvegtetőt a következő hónapokban fogják legyártani, ez idő alatt elvégzik a villanyszerelési, felületképzési és egyéb előkészítő munkálatokat.

Tovább

Makovecz-templom – Átadták a munkaterületet

Átadták a munkaterületet, napokon belül elkezdi a kivitelező a Makovecz-templom felújítását. A rekonstrukció egyik legfontosabb mozzanata az üvegtető cseréje lesz, ezt pár héten belül, daru segítségével végzik el. A beruházás összköltsége 150 millió forint. A hívek várhatóan november végén vehetik ismét birtokba a paksi Szentlélek-templomot.

Tovább

Felújítják a Szentlélek-templomot

Felújítják a Szentlélek-templomot. Magyarország kormánya 150 millió forint támogatást biztosított a paksi Szentlélek-templom felújítására. A támogatásnak köszönhetően lezajlott a templom állapotának felmérése, jelenleg közbeszerzési eljárás keretében kivitelezőt választ a paksi római katolikus egyházközség.

Tovább

A Héttorony fesztivál keretében tartottak koncertet a Szentlélek templomban

Száz művész, kilenc kiállítás, 16 koncert, irodalmi programok, táncház és filmvetítések szerepelnek a Héttorony Fesztivál kínálatában. A programsorozat egyik állomása Pakson a Makovecz Imre tervezte Szentlélek templom volt. Az eseményen Csizmadia Anna és barátai, valamint a Fonó Zenekar adott koncertet.

Tovább