Főszerepben a hagyományőrzés

Megtartotta hagyományos Márton-napi programját a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola. A rendezvény kezdetén az iskola diákjai versekkel emlékeztek meg Szent Mártonról, illetve az ünnephez kapcsolódó szokásokról, történetekről. A mondókákat követően elindult a lámpás felvonulás az iskola körül. A tanulók kenyérlibákat vittek magukkal, majd egy hatalmas tábortűznél tánccal és énekléssel folytatódott a program. A résztvevők zsíros kenyeret is fogyasztottak.

Tovább

Márton nap, libákkal

Márton-napot tartottak a Deák Ferenc Általános Iskolában. Az eseményre projekthét keretében készültek az iskolások, megtanulták, mit üzen nekik Márton püspök, kézműveskedtek és dalokat tanultak. November 10-én az első becsengetés előtt rövid műsor keretében verset mondtak, énekeltek az alsósok. Az iskola udvarán Gerzson és Gertrúd, a szülők jóvoltából felajánlott két liba jelenlétében zajlottak az események.

Tovább

Megáldják az újborokat Márton napján

A hétvégén várja az érdeklődőket, borbarátokat az ökumenikus Márton-napi újboráldás. A programnak a Sárgödör tér ad otthont. November 11-én a köszöntőket követően megáldják az újborokat, csapra verik a hordókat, és a vendégek ezúttal is kóstolhatnak a nedűkből. A boráldásra a termelők idén is vihetnek névvel ellátott üvegpalackban boraikból, majd az áldás után hazavihetik.

Tovább

Márton-napi újboráldást tartottak Dunakömlődön

A program november 4-én várta az érdeklődőket a helyi présházsoron. Az eseményen Erb József atya szentelte meg a palackozott nedűket. Hagyomány, hogy ilyenkor a tavaly elásott borokat kiemelik a földből a helyükre pedig az idei italokat visszatemetik. A rendezvény délután 4 órakor kezdődött, az áldást és ásást követően kóstolót tartottak a szervezők. Ez után fáklyás felvonulás indult a faluházhoz, ahol az est folyamán a Pumerschein zenekar lépett fel.

Tovább

Újboráldásra várják a lakosokat

XIX. alkalommal invitálja a lakosságot ökumenikus Márton-napi újboráldásra a Paksi Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesülete és Paks Város Önkormányzata. November 11-én a köszöntőket követően megáldják az újborokat, csapra verik a hordókat, és kezdődhet a zenével és finom falatokkal kísért kóstolás. A boráldásra a termelők vihetnek névvel ellátott üvegpalackban boraikból, majd az áldás után hazavihetik.

Tovább

Márton-nap a Deákban

Márton-napi projektnapot tartottak a Deák Ferenc Általános Iskola alsó tagozatán. Már a reggeli sorakozót követően kezdetét vette a verses műsor, amelyben valamennyi osztály részt vett, Márton-nappal kapcsolatos rigmusokkal. Később osztályonként felelevenítették a jellemző népszokásokat. A folyosó galéria kiállítása is a jeles naphoz kapcsolódott. Az alsósok két élő libával is találkozhattak az udvaron.

Tovább