Maggyűjtéssel óvják meg a pusztai árvalányhajat

Az új atomerőművi blokkok telephelye, valamint az építési munkálatok által érintett területek állatvilága mellett a védett növényfajok megóvására is kiemelt figyelmet fordít a Paks II. Zrt. Összhangban a 2017-ben jogerőre emelkedett környezetvédelmi engedély táj- és természetvédelmi előírásaival, a szükséges engedélyek birtokában, gondoskodnak a területen honos fajok fenntartásáról, írják a Paks II. Zrt. honlapján…

Tovább

A Paks II. projektről a városi nyugdíjasklubban

Mittler István, az MVM Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója tartott előadást a Paksi Városi Nyugdíjas klub népfőiskolájának legutóbbi összejövetelén. Az alkalmak célja, hogy a nyugdíjas ám aktív korosztály is tájékozódhasson az aktualitásokról, illetve színes és hasznos előadásokon bővítse ismeretét.

Tovább

Az első fordulóban tárgyalják a város költségvetését

Csak a betervezett és leszerződött fejlesztések szerepelnek a költségvetés-tervezet első fordulójának anyagában, új beruházások csak a pályázati források megnyitását követően vagy Paks II. indulásával kerülhetnek a költségvetésbe – mondta el Bana János, a gazdasági bizottság elnöke tegnap délután, miután a grémium véleményezte az előterjesztést.

Tovább