Zászlót és kokárdát is készíthettek a gyerekek

Pénteken Paksra érkezett a We Love Tolna – Kultúrparti a Duna mentén elnevezésű program. A Paksi Képtárban bábszínház, jelvény- és kokárdakészítés is várta a paksi óvodásokat és iskolásokat. A rendezvénysorozat a megye értékeire fókuszál. A március 10-én Dunaföldváron indult program március 19-én Faddon, március 26-án pedig Decsen folytatódik.

Tovább

Zoompark – kiállítás a Paksi Képtárban

Zoompark – ezzel a címmel nyílt kiállítás Batykó Róbert festőművész alkotásaiból a Paksi Képtárban, pénteken. A tárlat az elmúlt tizenöt évből, különböző korszakaiból szemezget. Az úgynevezett „szemétképeken” az utcán elhagyott tárgyakat ábrázolja, máskor családi ereklyéket örökítette meg. A közönség megnézhet egy- egy tárgypotrét, olajfestményt, akril-olaj képet és festőgépnek nevezett eszközzel készült alkotást is. Az alkotó azt mondja, a művészeten keresztül próbálja megérteni az őt ért eseményeket.

Tovább

Fotós workshop volt a képtárban

Van egy fotód a változó Paksról? – ezzel a kérdéssel várták workshopra az érdeklődőket és régi paksi fotók tulajdonosait a Kontakt Fotóművészeti Kurzusok „Menni, menni és maradni” című kiállításához kapcsolódóan október 28-án a Paksi Képtárban. A rendezők a fotóik reprodukcióit beépítik majd a kiállítás anyagába, a tárlat december 19-ig látogatható.

Tovább

A madarak tapsolnak, amikor felszállnak – tárlatvezetés a képtárban

„A madarak tapsolnak, amikor felszállnak” című kiállítás tárlatvezetésén vehettek részt az érdeklődők július 31-én délután a Paksi Képtárban. Az október végéig megtekinthető kiállítás anyagát, egyfajta szemlélődési példagyűjteményt Fusz Mátyás, Kristóf Krisztián és Zalavári András képzőművészek állították össze.

Tovább