Folytatódik a nemzetközi együttműködés, folyik a munka a Paks II. projektben

A Paks II. projekt építési-szerelési bázisán létesülő építmények több mint felére szerzett építési engedélyt a Paks II. Zrt. A hatóság öt évvel meghosszabbította a telephelyengedély időbeli hatályát – tájékoztatott Süli János. A projektért felelős miniszter elmondta, a beruházás nyugat-európai és amerikai beszállítói egyértelműen kinyilvánították, hogy folytatni kívánják az együttműködést…

Tovább

A nagyadózókat köszöntötte Paks önkormányzata

A nagyadózókat köszöntötte az önkormányzat az Erzsébet Nagy Szállodában kedden (03. 22.). A településen működő cégek mintegy 7 milliárd forint adót fizettek be 2021-ben, amely a város költségvetésében az összbevétel több mint felét tette ki. Szabó Péter, Paks polgármestere és Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter arról beszéltek, hogy ezek a bevételek jelentősen hozzájárultak a város fejlődéséhez…

Tovább

Városi ünnepi megemlékezés március 15-én Pakson

Nemzeti ünnepünk 174. évfordulója alkalmából a Szent István téren volt megemlékezés délelőtt. Ünnepi beszédet mondott Süli János miniszter, majd „Minden élet: kő egy épületben” címmel a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 5. osztályos diákjai adtak ünnepi műsort…

Tovább

Együttműködési megállapodást kötött az ITM és a Linde Gáz Magyarország Zrt.

A hidrogéngazdaság térnyerése érdekében írt alá együttműködési megállapodást Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztériumot (ITM) vezető miniszter és Hegedüs Ákos, a Linde Gáz Magyarország Zrt. vezérigazgatója Pakson…

Tovább

Európai Bizottság: az atomenergiának szerepe van a zöld átmenetben

Az Európai Bizottság előterjesztése támogatásra javasolja az atomenergiába való befektetést. Az Európai Bizottság előterjesztése megerősített minket abban, hogy Magyarország jó úton halad, amikor hosszú távon az atomenergia és a megújulók révén kívánja biztosítani hazánk áramellátását – fogalmazott Süli János miniszter annak kapcsán, hogy fenntarthatónak és ezáltal befektetésre javasoltnak minősítették a nukleáris alapú energiatermelést…

Tovább

Süli János: a települések fejlesztése szívügyünk

Tolna megye hármas választókerületében szemmel látható a fejlődés, Paks mellett a térség is folyamatosan megújul. Süli Jánossal, a Paks II. beruházásért felelős miniszterrel beszélgettünk, ám a téma ezúttal nem az atomenergia volt, hanem az országgyűlési képviselő körzete…

Tovább

Az új atomerőművi blokkok építkezési fázisa 2022-ben kezdődhet

A Tolna Megyei Kormányhivatal munkatársai csütörtökön, a Tolna Megyei Közgyűlés pénteken kapott részletes tájékoztatást a Paks II. projektről. Mindkét helyszínen előadást tartott a beruházásért felelős miniszter. Süli János azt mondta, hogy 2022-ben kezdődhet a két új atomerőművi blokk építkezési fázisa, amelyhez a létesítési engedély megszerzése mellett további feltételeknek is teljesülniük kell.

Tovább