A 2021-es esztendőt értékelte Paks polgármestere

A megújulás, fejlődés mellett legalább annyira fontos, hogy mindennapi közös életünket az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátások és számos más területen az eddig megszokott, magas színvonalon tudjuk működtetni – mondta újévköszöntő beszédében január 9-én Szabó Péter. Paks polgármestere a Csengey Dénes Kulturális Központban tartott ünnepségen hozzátette, mindannyiunk közös munkája is szükséges, úgy, ahogy az elmúlt évben is együttműködve értük el sikereinket, a város gyarapodását, fejlődését. Az újévköszöntő gálaesten az Óbudai Danubia Zenekar hangversenyét tekinthette meg a közönség, majd Süli János miniszter mondott pohárköszöntőt.

Tovább

Ünnepséggel köszöntötte az új esztendőt Paks város önkormányzata

Ünnepséggel köszöntötte az új esztendőt Paks város önkormányzata. A rendezvényt – ahol a Pannon Filharmonikusok adtak koncertet, valamint Szabó Péter polgármester értékelte a 2017-es év munkáját és beszélt az idei tervekről – a Csengey Dénes Kulturális Központ színháztermében tartották.

Tovább