A Haladás ellen bizonyíthat a Paksi FC
Ahogy azt korábban megírtuk, a Paksi FC szombat délután 16 órakor csap össze a Haladás csapatával. Kis Károly szerint ellenfelük
TovábbAhogy azt korábban megírtuk, a Paksi FC szombat délután 16 órakor csap össze a Haladás csapatával. Kis Károly szerint ellenfelük
TovábbMárcius 21-én 18 órakor a városi könyvtár a szerkesztők és a szerző részvételével bemutatja a Trianoni Szemle című folyóiratot és
TovábbMárcius 20-án 17 órakor a Gulliver utazásai című amerikai kalandfilmet vetítik a művelődési központ színháztermében. A mindenki által jól ismert
TovábbA japán események ellenére az atomenergiának hosszú távon is szerepe marad a széndioxidkibocsátás-mentes villamosenergia-termelésben, mondja dr. Aszódi Attila, a BME
TovábbKilencévnyi kuratóriumi tagság után elbúcsúzott a Szent Flórián Alapítványtól Szinger Ferenc. A Tolna Megyei Tűzoltó Szövetség Tolnán megtartott közgyűlésen köszönték
TovábbElkészült a diagnózis Csehi Tamás jobb bokájáról. A Paksi FC futballistája a Zalaegerszeg elleni mérkőzésen sérült meg. A pontos kórisme
TovábbA paksi atomerőmű a legszigorúbb biztonsági előírásoknak is megfelel – szögezte le sajtóközleményében Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, aki a
TovábbMárcius 17-én 10 órakor az Óvodás bérlet 6. előadásának keretében Piroska és a Farkas címmel tart előadást a budapesti VSG
TovábbA fotóra kattintva Molnár Gyula felvételeit láthatják a március 15-i ünnepségekről.
TovábbNegyedik alkalommal adta át a Magyarok Világszövetsége Tolna Megyei Szervezete a Tisztes Polgár kitüntetést, amelyet idén Örvös Ferenc és felesége,
Tovább