Mit nézzünk a hétvégén?
Szeptember 25-én vasárnap 19 órakor a Förtelmes főnökök című amerikai vígjátékot vetítik a művelődési központ színháztermében. Az egyik szexmániás fogorvos
TovábbSzeptember 25-én vasárnap 19 órakor a Förtelmes főnökök című amerikai vígjátékot vetítik a művelődési központ színháztermében. Az egyik szexmániás fogorvos
TovábbVárosszerte egységes időpontban fogadóórára várják a lakosokat a körzetek képviselői, ahol lehetőség nyílik arra, hogy személyesen beszéljék meg az itt
TovábbHarcos első felvonást követően gólokban gazdag második félidőt hozott a PMFC-Paks II. Magyar Kupa szerdai mérkőzése. Az első játékrészben még
TovábbPakson egy gazdasági épület vaskapuját vitték el eddig ismeretlen személyek, a bűncselekménnyel okozott kár 40 ezer forint, tájékoztatott a rendőrség.
TovábbSzakmai megbeszélésre invitálja csütörtökön a kistérség érintett szakembereit a paksi gyámhivatal, amely 13 településen látja el a hatósági munkát. Védőnőket,
TovábbLee Nailon 2000 és 2006 között összesen 306 alapszakasz- és kilenc rájátszásbeli mérkőzésen szerepelt a világ legerősebb bajnokságában, az Észak-amerikai
TovábbEgyelőre a Paks környékén is fellelhető tavaszi hérics vezet azon a szavazáson, melyen eldől, melyik faj legyen jövőre az év
TovábbA Szépkorúak Hete rendezvénysorozat már hagyományos Paks városában, melynek keretében egészségügyi és kulturális programok várják az érdeklődőket hat napig a
TovábbA megújuló energiaforrások, a gazdasági válság hatásai az energiaszektorra. Ezzel a témával foglalkozik az EURÓRA című magazin mai adása a
TovábbSzeptember 27-ig lehet szavazni arra a csapatzászlóra, melyet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság katasztrófák elleni védekezésben résztvevő szervezetek munkájának elismeréseként, illetve
Tovább