Nyílt nap az ESZI-ben
Bemutatkozó nyílt napot tart november 24-én, vagyis ma 16 órakor az idén 25. születésnapját ünneplő Energetikai Szakközépiskola és Kollégium, a
TovábbBemutatkozó nyílt napot tart november 24-én, vagyis ma 16 órakor az idén 25. születésnapját ünneplő Energetikai Szakközépiskola és Kollégium, a
TovábbNovember 25-én pénteken 18 órakor gyújtják meg az első gyertyát a dunakömlődi adventi udvarban. Az eseményen közreműködik Ravasz Csaba tolnai
TovábbIsmét autógumikat loptak Pakson. Egy helyi garázsról levágták a lakatokat, majd felnivel együtt kipakolták belőle az abroncsokat és távoztak. A
TovábbA dunakömlődi faluházban november 24-én csütörtökön 18 órától a Cintányéros cudar világ című operett műsort tekinthetik meg az érdeklődök. Az
TovábbTöbb mint száz gyerek sereglett össze idén is, hogy megmérettessen prózában, zenében, táncban a paksi Ki mit tud?-on. Habár elsősorban
TovábbAz esztendő utolsó bajnoki mérkőzésére készül az MVM Paks futballcsapata, az ellenfél pedig nem más, mint a nehézsúlyú Videoton. A
TovábbPályázat útján nyerte el új nevét, a Kincskeresőt a Pákolitz István Városi Könyvtár gyermekkönyvtára. A városi téka még augusztusban hirdette
TovábbAz Atomerőmű izgalmas végjáték után hazai pályán 76:73-ra kikapott az ukrán Himiktől a férfi kosárlabdázók EuroChallenge-kupájában. Bravúrra készült az Atom,
TovábbSportfesztivál 2011 elnevezéssel idén is megrendezte már hagyományos sportos délelőttjét a paksi Deák Ferenc Általános Iskola. A tartalmában tavaly megújult
TovábbInkubátor- és akcelerátorház alapkövét tették le a Paksi Ipari Parkban. Az európai uniós támogatással megvalósuló beruházás legfőbb célja a vállalkozói
Tovább