hónap: augusztus 2012
Segítség az iskolakezdésben
Bár még javában tart a nyári szünet, lassan elérkezik az idő, hogy felkészüljenek a családok az iskolakezdésre. Paks Város Önkormányzata
TovábbTűzijáték, Duna-átúszás, koncertek: augusztus 20-i programok
A korábbi évekhez hűen a Szent István napi rendezvények idén is a hagyományőrzés, a néptánc, népzene jegyében szerveződtek. Az államalapítás,
TovábbHat járásközpont lesz Tolna megyében
A Magyar Közlönyben hétfőn közzétett kormányrendelet melléklete szerint 2013. január 1-jétől Bonyhádon, Dombóváron, Pakson, Szekszárdon, Tamásiban és Tolnában működik majd
TovábbMódosult a biztonsági övezet
Módosította a paksi atomerőmű biztonsági övezetének kiterjedését az Országos Atomenergia Hivatal. Az augusztus 2-án hozott határozat a 2011. december 27-én
TovábbFelnőttoktatásra fogad még jelentkezőket a gimnázium
A Vak Bottyán Gimnázium változatos felnőttoktatási programmal várja azon érdeklődők jelentkezését, akik az érettségi megszerzése érdekében gimnáziumi képzésbe kívánnak bekapcsolódni,
TovábbPaks és környéki művészek jelentkezését várják
Hagyományteremtő céllal szeretné megrendezni a Paksi Képtár az első Paksi Képző- és Iparművészeti Tárlatot szeptember 19-én a Hangárban. A tárlaton
TovábbHárom keréken a londoni olimpiára: úton hazafelé
Három nap és 900 kilométer írországi túrázás után visszatért az Egyesült Királyságba Treszl Gábor és Hunyadi Bence, akik egy skóciai
TovábbNincs kiszemelt a tréner helyére
Ezen a héten még Máté Csaba készíti fel a labdarúgó NB I.-ben szereplő MVM Paksot, és a zöld-fehér klub ügyvezető
TovábbLégi és földi szúnyogirtás Pakson
A DC Dunakom Kft. tájékoztatása szerint Paks város közigazgatási területén légi és földi szúnyogirtás lesz augusztus 16-án csütörtökön, napnyugta előtt
Tovább