Sikeresek a szirénapróbák
Az atomerőmű 30 kilométeres körzetében lakók már jól tudják, hogy minden hónap első hétfőjén 13 órakor szirénapróbát tartanak. Ezek hatékonyságát,
TovábbAz atomerőmű 30 kilométeres körzetében lakók már jól tudják, hogy minden hónap első hétfőjén 13 órakor szirénapróbát tartanak. Ezek hatékonyságát,
TovábbHelyrehozta az ASE a decemberi fiaskót és 62:85-re 23 ponttal megverte a ZTE csapatát, ezzel közelebb került ahhoz, hogy a
TovábbSzeretné hasznos dolgokra tanítani a rászorulókat a Segítők Házában Molnár Imréné Ancika, ezért minden második csütörtökön 10 órakor olyan összejövetelre
TovábbÚj filmet rendezett az októberben Pro Urbe-emlékéremmel kitüntetett Babai István és Kövi Gergő. Az Átmeneti szállás forgatókönyvét Kövi Gergő írta,
TovábbA héten megkezdődtek a Magyar Agrár-, Élelmiszer-gazdasági és Vidékfejlesztési Kamara létrehozására irányuló választások Tolna megyében is. Hétfőn Pakson, kedden Tolnán volt, ma
TovábbSokszor hallani a mikroközösségek növekvő jelentőségéről; arról, hogy mennyivel működőképesebbek a néhány tucat főt számoló közösségek a százas-ezres nagyságrendű szervezeteknél.
TovábbA 6-os főút mellett, a Duna felőli oldalon közel öt kilométeres kerékpárút épül – Pakstól Csámpáig – az év első
TovábbA Paks és Térsége Hulladékgazdálkodási Rendszer januártól működik. Az elmúlt egy hónap során mintegy 23 tonna szelektív hulladék érkezett be a
TovábbKézműves foglalkozásra várják február 9-én 9 és 11 óra között a gyerekeket a Kincskereső Gyermekkönyvtárban, ahol farsangi kalapot és álarcot
Tovább