Félidőben – Spiesz József
A korábban elmaradott külső településrészeken a részönkormányzatok megalakulásával pezsdült fel az élet. A 2010/14-es választási ciklusban megvalósuló fejlesztésekről Spiesz József,
TovábbA korábban elmaradott külső településrészeken a részönkormányzatok megalakulásával pezsdült fel az élet. A 2010/14-es választási ciklusban megvalósuló fejlesztésekről Spiesz József,
TovábbA Beugróban sem számít az adott pillanatban más, mint hogy be kell lépni egy ajtón, s onnantól kezdve hagyjuk megtörténni
TovábbTesztelje velünk Kresz-tudását: általános és paksi szituációkon keresztül próbára teheti, illetve frissítheti ismereteit, válaszai helyességéről pedig rögtön meg is bizonyosodhat.
TovábbVár minden érdeklődőt a Városi Múzeum a Természetből otthonunkba – A gyékény, vessző és nád felhasználása egy paraszti udvarban című
Tovább00:00 Képújság 12:00 Híradó (ism.) 12:15 Paletta – kulturális magazin (ism.) A műsorban Enyedi Sugárka jazzénekesnővel beszélget Gyulai István. 13:00
TovábbA listavezető Győr otthonába látogat április 26-án az MVM Paks azután, hogy az eddig veretlen ellenfél kedden 5:2-re kikapott Kecskeméten.
TovábbKözös akcióban, fokozottabban ellenőrzi a hétvégi házakat, tanyákat a rendőrség és a polgárőrség a következő hetekben. Az egyenruhások váratlanul, egyre
TovábbKözös nyílt napot tart hétvégén a Paksi Autó és Motorsport Egyesület (PAMSE) és az ESZI gokart szakköre. Szándékuk, hogy az
TovábbA jóval esélyesebb Atomerőmű SE otthonában győzte le a piros-kékek NB I-es kosárlabdacsapatát a Körmend 86:92-re a rájátszás első fordulójában.
Tovább