Buszkifestő rajzpályázatot hirdet az önkormányzat és a Protheus Holding Zrt.

Paks Város Önkormányzata a Protheus Holding Zrt.-vel közösen buszkifestő rajzpályázatot hirdet. A pályázók feladata az, hogy elkészítsék a megadott buszsablon színtervét, melyet később felhasználhatnak a kiírók a Pakson beszerzendő elektromos buszok dizájnjának kialakítása során.

A pályázatra minden Pakson tanuló általános és középiskolás jelentkezhet. Az egy fő által beadható tervek száma nem korlátozott. Egy közös sablont legfeljebb három tanuló festhet ki együttműködésben. A pályamunkák tetszőleges technikával készíthetők el: digitálisan, ceruzával, tollal, zsírkrétával, szénnel, olaj-, akril- vagy vízfestékkel stb.

A rajzokat A4-es méretben, lezárt A4-es méretű borítékban kell eljuttatni a pályázat kiírójához. A borítékon és a rajz hátoldalán is fel kell tüntetni az alábbi adatokat: pályázó(k) neve, telefonszáma, iskolájának neve, osztálya (együttműködés esetén az összes közreműködő adatait meg kell adni), valamint rá kell írni, hogy „Buszkifestő rajzpályázat”.

A pályázatok benyújtásának határideje 2018. 09. 18. 16 óra. A pályázatot munkanapokon hétfőtől csütörtökig 8-tól 16 óráig, pénteken 8-tól 13.30-ig lehet benyújtani a Paksi Polgármesteri Hivatal (7030 Paks, Dózsa György u. 55-61.) III. emeleti 319-es irodájában. A nem megfelelően címzett, vagy feliratozott dokumentumok elirányításáért a pályázat kiíróját nem terheli felelősség.

A pályamunkákból a 2018. szeptember 22-én megrendezésre kerülő Európai Mobilitási Hét – Autómentes Nap elnevezésű rendezvény keretében kiállítást rendeznek. Ezt követően szeptember 24-től tíz napon át lehet majd szavazni művekre a Protheus Holding Zrt. Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/protheusholding). Egy képkedvelés egy szavazatnak felel meg. Egy felhasználó akár több pályamunkára is voksolhat. A Facebookos szavazásba tíz mű kerül be egy öttagú szakértő zsűri döntése alapján, továbbá az a tíz alkotás, amelyek a legtöbb szavazatot kapják az Autómentes Napon rendezett tárlaton. A húsz pályamunka közötti végleges sorrendet az október 4-én 16 óra szerinti állás adja majd.

A szeptember 22-én megrendezésre kerülő Európai Mobilitási Hét – Autómentes Nap elnevezésű rendezvényen minden pályázatot benyújtó diák voucherben részesül, amit a rendezvény főző rekordkísérletének végeredményére válthatnak be. Az online szavazás lezárása után a legsikeresebb pályamunkákat is díjazzák, ezek alkotói nyereményekkel, oklevelekkel lesznek gazdagabbak. A legtöbb szavazatot elérő pályamunka az elektromos buszokat díszítheti.

A pályázattal kapcsolatban bővebb információt a Protheus Holding Zrt. Munkatársától lehet kérni az info@ptsh.hu e-mail címen, vagy a 0675/830-600-as telefonszámon.

Az idei múzeumok éjszakája rendezvényen ki lehetett próbálni elektromos buszokat. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök/illusztráció.
Az idei múzeumok éjszakája rendezvényen ki lehetett próbálni elektromos buszokat. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök/illusztráció.