Lakossági fórumot tartott az önkormányzat

Fotó: TelePaks
Fotó: TelePaks

A településképi arculati kézikönyv elkészítéséhez kapcsolódóan több alkalommal hirdetett lakossági fórumot az önkormányzat, augusztus 7-én már harmadik alkalommal invitálták egyeztetésre a paksiakat. A kézikönyv elkészítésének célja a kezdet óta változatlan: felmérni a település értékeit, és összegyűjteni azokat a karakterjegyeket, amelyeket meg szeretnének őrizni egy-egy településrész fejlesztésében. Az arculati kézikönyv főképp ismeretterjesztő anyag, ez alapján dolgozzák ki később a településképi rendeletet, amelynek betartása azonban már szankciókhoz kötött – mondta az eseményen Horváth András. Paks főépítésze hozzátette, hogy a cél az volt, hogy a településképi arculati kézikönyv, a településképi rendelet, és a most is létező helyi építési szabályzat között olyan ívet teremtsünk, ahol következetesen, logikailag jól követhetően lehet megtartani és továbbvinni azokat a szabályokat, amelyek eddig jól működtek Pakson, valamint lehessen új hasznos és jó szabályokat hozni. A mostani lakossági fórumon az egyeztetési anyagot tárták a megjelentek elé, ezt követően már államigazgatási szinten mutatják majd be a kézikönyvet. Horváth András főépítész az eseményen hangsúlyozta, hogy a kézikönyv megalkotása során végig szem előtt tartották azokat a gyakorlatokat és tapasztalatokat, amelyek a későbbiekben jól használhatók a településképi rendelet megalkotásakor.