Elkészült a Babai–Kövi alkotópáros új filmje

A Babai–Kövi alkotópáros Hívás című 12 perces filmjét szeptember 1-jén láthatta volna először a nagyközönség, ám a rendezők a koronavírus-helyzetre való tekintettel lefújták a nyilvános bemutatót. A stáb így nézők nélkül tesztelte a film vetítési kópiáját a paksi moziban. – Csalódottak vagyunk, de felelős döntést hoztunk meg azzal, hogy egy későbbi időpontban mutatjuk be a filmet – mondták az alkotók, hozzátéve, hogy reményeik szerint a paksi moziban is mihamarabb sor kerülhet a bemutatóra.

A film számos itthoni és nemzetközi filmfesztiválon részt vesz majd, elsőként szeptember 5-én a Budapest Short Film fesztiválon láthatják az érdeklődők a Puskin moziban. A József Attila Színház színészeivel, Fekete Réka Thália, Chajnóczi Balázs és Kiss Gábor művészekkel három nap alatt forgatták az izgalmas kamaradrámát, amelynek központi alakja egy titokzatos femme fatale. Az alkotás 12 perc időtartamú, műfaját tekintve rövidfilm.

– Három teljes nap reggeltől akár késő éjszakáig azon dolgoztunk, hogy elkészüljön a film. A határidő betartásához szükséges Gergő nagyon profi menetrendje, amit mi szent forgatási menetrendnek hívunk. Ehhez próbáljuk tartani magunkat, de a hosszú évek alatt elsajátított filmes rutin is sokat segített – mondta el a forgatásról Babai István rendező. A film utómunkálataiba is nagy lelkesedéssel vágtak bele, a véglegeshez hasonló alkotás már egy hónappal később elkészült. – A vágás után a hangutómunkálatok és a zeneírás következett, ez utóbbit Helesfai Ádám zeneszerző kollégánk készítette. Időigényes munka volt, Ádám külföldön dolgozott, de ebben a szakmában online nagyon sok minden megoldható. Végül elkészült a fényelés, ezáltal kapott mozifilmre hasonlító külsőt az alkotás – részletezte Babai István.

Az alkotók több mint egy évtizede filmeznek közösen, első közös munkájuk, a Négy lövés közönségdíjas lett az AXN rövidfilmfesztiválon 2009-ben. Azóta számos alkotás született kezük nyomán, amatőr és hivatásos színészek egyaránt megfordultak filmjeikben. Dolgoztak együtt többek között a Junior Prima díjas Lovas Rozival és Lábodi Ádámmal. Kövi Gergő és Babai István számos hazai és nemzetközi elismerésben részesültek már, megnyerték a Pannonfiling filmfesztivált, tértek haza első díjjal a Göcsej filmszemléről, különdíjat hoztak el Tallinból, Dunaújvárosból, és szerepeltek a Budapest Short Filmfesztivál versenyprogramjában is. Azt remélik, hogy a Hívás című film is sikeresen szerepel a megmérettetéseken.

– A Hívás című film bekerült a Malter vándorfilmfesztivál versenyprogramjába, játszani fogják a veszprémi Pannonfiling Fesztiválon és várhatóan ott lesz a Göcsej filmszemlén is. A hazaiak mellett nemzetközi filmfesztiválokra is neveztük a Hívást, elküldtük Ausztriába, Csehországba, Oroszországba, és reményeink szerint játszani fogják emellett Romániában és Bulgáriában is – mondta el Kövi Gergő forgatókönyvíró. Az alkotók tervei között szerepel a közös munka folytatása, szeretnének újabb filmeket készíteni.