Vereség Sopronban
A férfi kosárlabda NB I/A csoportjában április 19-én megkezdődtek a felső és alsóházi rájátszás küzdelmei. A 2024/2025-ös bajnokság alapszakaszában 23 győzelemmel és 3 vereséggel, a második helyet szerezte meg az Atomerőmű SE csapata. A negyeddöntőben a hetedik helyen befutó Sopron lett az ellenfél, az egyik fél három győzelméig tartó párharcban jobb helyezésének köszönhetően a pályaelőny a piros-kékeké. Az első találkozóra április 19-én Pakson, a Gesztenyés úti sportcsarnokban került sor, Eilingsfeldék végig vezetve, magabiztosan nyertek: Atomerőmű SE – Sopron KC 94-66. Nem maradt sok idejük a pihenésre és a húsvéti locsolkodásra a játékosoknak, kedd (04.22.) helyett már húsvét hétfőn újra összecsaptak a csapatok, ezúttal a soproni Novomatic Arénában. A mérkőzést a Sopron Basket – DVTK HUNTHERM női döntő miatt hozták előre egy nappal, kedden a hölgyek már harmadszor mérik össze az erejüket, jelenleg 1-1 az állás.
Rosszul kezdtek a piros-kékek, az első soproni közelire még válaszolt Chandler, azután azonban rossz passzok, eladott labdák, lépéshiba követték egymást, a negyedik perc közepén 11-2-nél időt kért az ASE. Akadozott a gépezet, közel két percet kellett még várni, mire Lockett 2+1-es akciójával megtört a jég. Lockett és Lake révén 14-9-re alakult az állás, a nyolcadik perc elején a vendéglátók kértek időt. Lake közelije, majd zsákolása után három pontra csökkent a hátrány, de a kék-fehérek négy büntetőt is értékesítettek, Chandler kettesével ért véget az első negyed.
A második felvonás elején egy triplával és egy duplával ellépett tíz ponttal a hazai társaság, és ezt az előnyt sikeresen meg is tartotta, sőt a hetedik perc végén egy 2+1-es akcióval 38-25-re módosult az eredmény, időt kért az ASE. Dukes szerezte meg az első paksi triplát, kilenc paksi kísérletből az elsőt. Chandler kétszer is betalált távolról, de maradt a tíz pont körüli hátrány, ami 13-ra nőtt a huszadik perc végére.
A nagyszünet után is folytatódott az elképzelés nélküli játék, tizenöt ponttal is vezetett már a Sopron, technikai hibák sorozata követte egymást, 58-48-nál egy szerzett labdával három paksi játékos egy védővel szemben támadta a soproni kosarat, sikerült kihagyni a kihagyhatatlant. A negyed végén, a kilencedik percben Révész megszerezte az ASE első magyar kosarát. A végjátékban Chandler két büntetőjével 62-55-re jöttek fel a piros-kékek.
Az utolsó felvonás elején Eilingsfeld is megszerezte első pontját büntetőből, de a hazaiak büntetőkkel és egy triplával elléptek 67-56-ra, jött is a paksi időkérés. Lake zsákolt, majd szerzett egy ziccert, kiosztott egy búrát, de így sem sikerült sokat faragni a hátrányból, újabb ASE időkérés következett az ötödik perc végén 71-62-nél. Lockett négy pontja után a hazaiak kértek időt, ami után Chandler két és Benke egy büntetőjével 75-69-re sikerült felzárkózni. A hajrára sikerült egy labdára feljönni, Benke és Lockett két-két büntetője után időt kért a Sopron a tizedik perc elején 76-73-nál. Az Atomé lett a labda, Benke triplája lejött a gyűrűről, az ellentámadásból két büntetőt kaptak a hazaiak, amivel eldöntötték a mérkőzést. Még egy újabb paksi hárompontos kísérlet maradt ki, ötpontos vereség lett a vége. A piros-kékeknél De’Quon Lake hiába játszotta egyik legjobb meccsét a szezonban – 18 pontja mellett szedett 18 lepattanót –, sajnos a magyar játékosok erejéből összesen hat pontra futotta.
A párharc állása 1-1, a következő összecsapásra április 25-én pénteken kerül sor a Gesztenyés úton. Ami biztos, hogy mához egy hétre ismét Sopronban kell pályára lépni a piros-kékeknek.
Sopron KC – Atomerőmű SE 78-73 (20-15, 29-21, 13-19, 16-18).
ASE: J.J. Chandler 22/9, Lockett 18, Dukes 9/3, Eilingsfeld 1, Révész 2, Benke 3, Halmai –, Géringer NJ, Arnold NJ, Dorogi -, Lake 18, Kucsora NJ.

